Súlyos, életveszélyes betegség esetén a legkisebb figyelmesség, emberség is rengeteget számít a gyógyulás folyamatában. Csodaszer nincs: a rákos megbetegedések kezelése hosszú, fájdalmas, kellemetlen mellékhatásokkal jár. A kórházban töltött időt azonban számos aprósággal lehet megkönnyíteni az apróságok és családjuk számára! Az Emberarcú Egészségért Díjas Démétér Program pontosan ezt adja minden csontvelő-transzplantált érintettnek!
1. Egy gyerek se legyen egyedül a kórházban!
Aki volt már kórházban gyerekként szülőként, az tudja, mennyire rémisztő lehet egy pici gyerek számára, ha az ismeretlen környezetben egyedül marad! Ez senkivel nem történhetne meg! A vidékről budapesti kórházba kerülő családok számára ez súlyos probléma, hiszen nem tudnak egy szállást hónapokra megfizetni, sem naponta ingázni a lakóhelyükről. A Szent László Kórház területén lévő Démétér Ház éppen nekik nyújt biztonságos és otthonos helyet a gyógyuláshoz, pár percre a kórházi osztálytól.
2. Biztonságban az orvosok közelében
“Amikor kijöhettünk a steril szobából, legszívesebben az összes orvost és nővért hazavittem volna magammal. Csak mellettük éreztem biztonságban a gyermekemet” – mesélte egy leukémiával küzdő kisfiú édesanyja. Az orvosok közelsége, elérhetősége nemcsak a szülőket nyugtatja meg, hanem szó szerint életmentő lehet a lábadozás első időszakában. A Démétér Házban bármilyen probléma esetén pár percen belül orvosnál van a gyerek.
3. Együtt aludni Anyával és Apával!
Idegen helyen aludni nem a legjobb dolog – még egy nyaraláson sem, nemhogy a kórházban! A szülő erőt adó közelsége, szeretete semmivel nem pótolható. A gyerekek a kórházi osztályon már azt várják, hogy mikor költözhetnek át a Démétér Házba” – meséli Sedlák Gabriella, a Démétér Alapítvány vezetője. Itt végre együtt alhatnak a szüleikkel, a steril kórházi szoba után mesefigurás ágyneműk várják őket.
4. Gondoskodás az egész családnak
Az egész családot sokkhatás éri, amikor egy súlyos betegséggel kell szembenézniük. Olyan környezetre és gondoskodásra van szükségük, ahol minden gondoskodást megkapnak, hogy nekik csak egy dolguk legyen: a gyógyulás. Ha egy betegágy mellett átvirrasztott nap után nincs idő és erő főzni, a Démétér Ház konyhájában a szülők mindig találnak gyorsan megmelegíthető, egészséges készételeket, hogy ezzel is levegyük a terhet a vállukról.
5. Sorstársakkal könnyebb elviselni
“Ők tudják, min megyünk keresztül” – mondja Barnus anyukája, aki ma is tartja a kapcsolatot a Démétér Házban megismert szülőtársakkal. A tágabb család, az ismerősök bíztatása elengedhetetlen, de valódi együttérzést, megértést csak a sorstársak tudnak adni. A Démétér Házban valódi közösséggé alakulnak a szülők, akik együtt mennek át életük legmélyebb krízisein.
6. Sírni szabad – és kell valaki, aki megvígasztal!
Életük legnagyobb megpróbáltatásában fontos a családoknak, hogy lelki segítséget is kapjanak. A Démétér Házban nemcsak a pszichológus és a lelkigondozó segít ebben, hanem minden munkatárs. Ahogy egy érintett édesanya fogalmaz: “Minden itt dolgozónak van ideje rád, hogy meghallgasson, bátorságot, erőt, lelki békét adnak.”
7. Ehet csokit? Kimehet a kertbe? Muszáj hordani a maszkot?
Végtelen mennyiségű kérdés merül fel a hétköznapokkal kapcsolatban, hiszen minden megváltozik ilyenkor, a leghétköznapibb dolgok is odafigyelést idényelnek. Az orvosok közelségén túl a Démétér Ház munkatársainak tapasztalata segít a családoknak, hogy minden kérdésre választ kapjanak ebben a kétségekkel teli élethelyzetben.
8. Az osztálytársak visszavárnak!
“Óriási könnyebbség, hogy Barnus elvégezhette itt az első osztályt! Megtanult írni-olvasni, így nem kell osztályt ismételnie!” – meséli lelkesen Barnus anyukája. A gyerekek számára hatalmas motiváció, hogy felépülve a saját osztályukba, barátaik közé térhetnek vissza. A Démétér Ház pedagógusai segítenek tartani a kapcsolatot az iskolával, és kicsiktől a középiskolásokig mindenkit egyénileg tanítanak – a hazatérés után is, egészen addig, amíg újra közösségbe nem mehetnek! Sőt: valódi évzáró és bizonyítványosztás teszi teljessé a tanévet!
9. A betegség alatt is gyerekek maradhassanak!
“Törekszünk arra, hogy a betegség ellenére is gyerekek maradhassanak” – foglalja össze a Démétér Ház egyik kiemelt küldetését az alapítvány vezetője. A gyerekek hosszú időn át elszigetelődnek, és rengeteg élményből kimaradnak a kórházban töltött idő alatt: közös játék az iskolaudvaron, Télapó-ünnepség, farsangi jelmezverseny… A Démétér Házba mindezt behozzuk, hogy megszínesítsük a hétköznapokat és erőt adó élményeket nyújtsunk a gyógyuláshoz! megafafa
10. A kórház után sincs vége…
A kórházból való hazatéréssel nem ér véget az érintett családok nehéz útja. Még hosszú hónapokig kell folytatni egyes kezeléseket. A teljes gyógyulás évekbe telik, a betegség visszatérésétől való félelem pedig soha nem tűnik el teljesen… A Démétér Ház munkatársai hazatérés után sem engedik el a családok kezét! A tavaly elkészült új terápiás központban egész évben családterápiás foglalkozásokat, élményprogramokat szerveznek majd, a gyermeküket elvesztő szülők számára pedig gyászcsoport nyújt segítséget.
A szanazugi épület felújítása befejeződött, azonban a kert a jelenlegi állapotában még használhatatlan, és egy játszótérrel is szeretnénk teljessé tenni.
Ezt, valamint a két központ folyamatos fenntartását és fejlesztését az idei adó 1%-os bevételekből szeretnénk megvalósítani, hogy még több segítséget nyújthassunk még több családnak!
Május 21-ig rendelkezhetsz az 1 százalékról, így a “Démétér család” különleges tagja lehetsz!
Terveinkről itt olvashatsz bővebben:
https://1szazalek.demeterhaz.hu/
Adód 1%-ával támogasd az Emberarcú Egészségért díjas Démétér Alapítvány munkáját!
Adószám: Démétér Alapítvány – 18256110-1-43