Álmos apukájának írása a Démétér Házról

A Démétér Ház egykori bátor lakója, Álmos édesapjától kaptuk az alábbi írást. Szívből köszönjük a hálás gondolatokat! Támogatásotok és biztatásotok nélkülözhetetlen támaszt nyújt alapítványunk csapatának a mindennapokhoz.

„Nekünk már többször is adott volt a Démétér Ház és az általa elérhető lehetőségek használata, a végtelenül hosszú és nehéz időszakokban, amin mi is keresztülmentünk gyermekünkkel, Álmossal. Bele se merek gondolni, hogy mi lett volna, ha nincs a Démétér Ház. Ezért hálás köszönet azért, hogy ez a lehetőség is hozzájárult az ép ésszel is nehezen felfogható szituáció megoldásában, mikor is egy gyermeknek ilyen komoly betegségekből kell igen embert próbálóan meggyógyulnia.

Csupán csak azzal, hogy 2 percre Álmos betegágyától már álomra tudtuk hajtani a fejünket, s ezáltal szinte kora reggeltől éjszakába nyúlóan tudtuk ápolni gyermekünket, segítve a szakápolók és orvosok munkáját, már csupán ezzel egy olyan lehetőséget kaptunk, ami nélkül el sem tudom képzelni, hogyan csináltuk volna végig ezeket a ránk mért nehéz időszakokat. A mosás-szárítás meg csak hab a tortán. A főzési lehetőség meg egyszerűen csodálatos, hisz minden szülő a boxokban csak arra vár, hogy a gyereke végre azt mondja, „Anya, éhes vagyok, de szívesen enném a kedvencem, amit olyan istenien csinálsz…”, és a szülő repülve rohan elkészíteni azt a betegágytól pár percre lévő Démétér Házba. Ezek által sokkal több energiánk maradt, amit hozzá tudtunk adni a gyógyítás sikerességéhez.

Amikor pedig végre kinyílt a box ajtaja, volt hova menni. Egy steril közösségbe, ami már nem a kórház volt, annál sokkal otthonosabb, de mégis a kórház oltalma alatt voltunk mindaddig, amíg a nagyvilág kapuja meg nem nyílt újra előttünk. S hát itt volt minden, szórakozási lehetőség, könyvek, játékok, sport- és erősítő eszközök, társasok tömkelege, no meg a közösség, kik ugyanazért a célért küzdenek. Nem csak a fizikai, de a lelki talpra állás is biztosítva volt a tanárok, a pszichológus, a gyógytornász, a bohócdoktorok, a koktélos és a többi segítő szándékú ember által.

Mi itt sok ünnepet eltöltöttünk, születésnapok, névnapok, Télapó, karácsony, húsvét, államalapítás ünnepe, stb. Sokkal családiasabb volt, mint a kórházi ágy mellett. Ez az egész úgymond szürreális időszak így is nagyon „necces” volt, a Démétér Alapítvány nyújtotta lehetőségek nélkül ez nem ment volna. De mivel van, s lesz is nagyon remélem sokáig, így mi is egyre vidámabban köszönjük meg az alapítványnak azt, hogy van, s csak annyit üzenünk: „Mindent köszönünk! Álmos (és általa mi is, a családja) egyre jobban és jobban van!” Nincsenek igazán szavak azok felé, csak a hála érzése, kik így és ennyire akarnak segíteni, melynek most a végeredménye a Démétér Ház bővülése, ami ezután több gyereknek és családjaiknak ad még nagyobb esélyt a mihamarabbi gyógyulásra.”