Volt egy álmunk…

Volt egy álmunk erre az őszre: a Démétér Ház melletti területet szerettük volna teljesen megújítani. A gyerekeknek játszóteret, a szülőknek hangulatos, nyugodt pihenőrészt kialakítani, ahol feltöltődhetnek a lelkileg megterhelő időszakban.

 Már teljesen készen állnak a tervek, ám a járvány miatt sajnos idén nem tudjuk megvalósítani, hiszen legfontosabb most kislakóink biztonsága! Ráadásul több olyan jótékonysági programunk is elmaradt, ahol a kertrendezés költségeire gyűjthettünk volna adományokat.

Rövid szomorkodás után azonban inkább azt néztük: mi az, amit mégis megtehetünk ebben a helyzetben?

Az apartmanokhoz tartozó kiskerteket be tudjuk ültetni színes, illatos virágokkal!

Talán apróságnak tűnik, de ezzel is barátságosabbá, otthonosabbá varázsolhatjuk a környezetet a családok számára. A gyógyulás nehéz hónapjai alatt mindez rengeteget számít!

“Nagyjából 1 éve költöztünk be a Démétér Házba, akkor Zénó a pitypangoknak is nagyon örült. Csodás kezdeményezés a virágültetés!” – mondja Zénó anyukája 💐

A Kívánságlistánkon szereplő színes csokrok megvásárlásával Te is hozzájárulhatsz, hogy a Démétér Házban virágos jókedv uralkodjon!

https://demeterhaz.hu/kivansaglista/