Jó helyre került a támogatás – épül a kertünk!

Fontosnak tartjuk, hogy rendszeresen beszámoljunk a Démétér Ház fejlesztéseiről, hiszen érthető módon az adományozók szeretné tudni, hogy valóban jó helyre került-e a támogatás. Tavaly a Démétér Ház fenntartásán túl a kert felújítására gyűjtöttünk, ami most tavasszal végre megvalósulhat – és nagyon szépen halad! 🤩

Szóval egy kicsit nagy a felfordulás most a Démétér Ház mellett, de mi ezt egyáltalán nem bánjuk! 😁 Hiszen épül a kert, és már látszik, hogy hamarosan nagyon szép lesz! Mi legalábbis bele tudjuk látni a földkupacokba és gödrökbe 😅

Mi minden történt az utóbbi napokban?

💦 Telepítették az öntözőrendszert, ami majd gondoskodik róla, hogy új növényeink sokáig szépek maradjanak!
🤸‍♀️ Épül a játszótér, a gyerekek legnagyobb örömére!
🪑 Megérkeztek a kerti padok, ahol a szülők egy kicsit megpihenhetnek majd a sok aggódás, virrasztás, betegápolás közben. Ezt céges támogatások tették lehetővé – hálásan köszönjük!
☂️ Fedett kerti pavilon is készült, szemerkélő esőben vagy tűző napsütésben is ki lehet majd ülni a kertbe!
Nagyon köszönjük az eddigi támogatásokat, hiszen így egy régi-régi álmunk válhat most valóra!
Szeretnénk még új madáretetőkkel- és odúkkal, rovarhotelekkel is még kedvesebbé tenni a kertet, ez most a kívánságlistánkon keresztül lehet kisebb összegű adományokkal támogatni 🥰
Minden támogatás hatalmas segítség nekünk, hogy évről-évre fejlődhessen a Ház!
Jövőre tovább bővülhet a játszótér, különleges fejlesztő eszközökkel, és hosszú távú terveink is vannak, amikkel a hazaköltözés után is támogatni tudjuk az érintett családokat.
Ahogy minden támogatás, az adó 1% is jó helyen lesz nálunk, hiszen teljes egészében a Démétér Ház fejlesztésére fordítjuk!
Nézd meg, mit tervezünk jövőre, és ha teheted, támogass adód 1%-ával is!
idn poker slot server thailand
https://mix-parlay.sgp1.cdn.digitaloceanspaces.com/index.html https://siji4d.sgp1.cdn.digitaloceanspaces.com/index.html https://imba-slot.sgp1.cdn.digitaloceanspaces.com/index.html
megasloto