❞𝐍𝐞𝐤𝐭𝐞𝐤 𝐤𝐨̈𝐬𝐳𝐨̈𝐧𝐡𝐞𝐭𝐨̋𝐞𝐧 𝐙𝐞́𝐧𝐨́ 𝐬𝐳𝐞𝐫𝐞𝐧𝐜𝐬𝐞́𝐫𝐞 𝐜𝐬𝐚𝐤 𝐚 𝐣𝐨́ 𝐝𝐨𝐥𝐠𝐨𝐤𝐫𝐚 𝐞𝐦𝐥𝐞́𝐤𝐬𝐳𝐢𝐤 𝐚𝐳 𝐨𝐭𝐭 𝐭𝐨̈𝐥𝐭𝐨̈𝐭𝐭 𝐢𝐝𝐨̋𝐛𝐨̋𝐥❞
Zénó, a pöttöm kis hős élete első 2,5 évét nagyrészt kórházban töltötte.
A szombathelyi család kálváriája akkor kezdődött, amikor a féléves Zénót szülei bőrkiütésekkel vitték orvoshoz. A vizsgálatok során kiderült, nagyobb a baj, mint gondolták. Zénó egy rendkívül ritka daganatos betegségben szenved.
A kemoterápiás kezelések után elmúltak Zénó tünetei, de családja még ekkor sem lélegezhetett fel: egy CT vizsgálat során kiderült, hogy már a csontjait is megtámadta a betegség és csontvelő-transzplantációra lesz szükség. Ekkor irányították Zénót és családját Budapestre.
Zénónak és családjának így nem csak a betegséggel kellett szembenéznie, de a környezetváltozás is kihívást jelentett számukra. Hirtelen a fővárosban, távol otthonuktól találták magukat, de itt sem maradtak magukra.
„Budapesten tájékoztattak minket a transzplantáció menetéről, majd bemutatták nekünk Sedlák Gabit, a Dél-Pesti Centrumkórház területén található Démétér Ház vezetőjét. Gabi megfogta a kezünket és körbevezetett minket a házban, hogy ide be tudok költözni és így pár perc sétára lehetek Zénótól.” – meséli Szandra, Zénó anyukája.
„Egyből éreztem, hogy jó kezekben vagyunk. Mikor beléptünk, teljesen ledöbbentem, mennyire szeretetteljes és családias a légkör a Házban”
A kisfiúnak az életmentő csontvelő-transzplantáció után az egész nyáron steril szobában kellett maradnia
Aztán eljött a nap, amikor a Démétér ház lakóivá válhattak!
“Kitárult a világ!” – emlékszik vissza Zénó anyukája.
“Végre lehetőségünk volt együtt főzni, jókat enni, rengeteg újfajta játékot kipróbálni! Festeni, rajzolni, papírbékát hajtogatni és versenyeztetni, olvasni, meséket nézni…”
Zénónak az itt töltött idő alatt egy különleges látogatója is akadt!
Amikor a Démétér Ház program-koordinátora, Sedlák Gabi tudomást szerzett arról, hogy Zénó imádja a főzőműsorokat, megszervezte, hogy Rácz Jenő séf meglátogassa a kisfiút a Démétér Házban!
Zénó megmutatta Jenőnek a szobáját, együtt főztek a játékkonyhában gyurmatésztát, és még közös legózásra is jutott idő.
A család összesen fél évet töltött a Démétér Házban. Közben apukája és a bátyja, Marci is meg tudta látogatni őket. Ő volt a donor a csontvelő-transzplantációhoz, a két kis hős testvér közötti szoros kapcsolat pedig pótolhatatlan erőt adott Zénónak a nehéz időszakokban!
“Hatalmas segítség volt a családunknak, hogy Zénóhoz közel lehettünk, és otthonos körülmények között gyógyulhattunk!” – foglalja össze anyukája.
Zénó azóta már erős, vidám óvodás lett, és a mai napig emlegeti a Démétér Házban szerzett élményeket!