Lehet jó hely a gyermekonkológia?

El tudnád képzelni, hogy a gyermeked hónapokat tölt kórházban, az életéért küzdve, és csak hetente egyszer látogathatod meg?

20-30 évvel ezelőtt még ez volt az általános gyakorlat.

A gyermekonkológián is, ahol hónapokat töltenek a gyerekek, és ahol akkoriban még kevés esély volt a gyógyulásra. A félelem, a magány, a családtól való elszakadás pedig csak tovább mélyítette a fájdalmakat.

Talán nem is csoda, hogy a változás éppen itt, a legsúlyosabb állapotban lévő gyerekek osztályain kezdődött: bevezették, hogy a szülők akár éjjel-nappal gyermekük mellett lehessenek. A csontvelő-transzplantációs osztályon a szokásosnál is szigorúbban a higiéniás szabályos, mégis megoldották, hogy megfelelő ruhát, felszerelést biztosítsanak, így még a steril boxban is ott lehetnek a kicsikkel.

“A szennyestartóra borulva próbáltam aludni”

Hatalmas előrelépés volt ez, azonban újabb problémákat vetett fel: azok a szülők, akik a kórháztól messze laktak, nem tudtak hol aludni, zuhanyozni, enni.

“Próbáltam aludni szennyestartóra vagy Rebeka ágyának a szélére borulva, mert a 2x3m-es steril boxban csak egy szék fér el a szülőnek. Sokszor már annyira fáradt voltam, hogy úgy éreztem, egyszerűen nem bírom tovább!”

Rebeka 9 hetet töltött a steril boxban, szülei ezalatt egy percre sem akarták egyedül hagyni – egymást váltották az ágya mellett. Ők már szerencsések voltak: amíg egyikük a steril boxban volt a kislánnyal, a másikuk a párszáz méterre lévő Démétér Házban kulturált helyen le tudott pihenni.

“Azelőtt sokan a kórház parkolójában az autójukban aludtak, vagy a gyermek ágya mellett ültek egy széken, éjjel-nappal. Méltatlan körülmények voltak ezek, nem tudtak egy teát megfőzni, lezuhanyozni” – emlékszik vissza Sedlák Gabriella, aki az intenzív osztály főnővéreként szembesült a családok súlyos helyzetével.

Látva ezeket az állapotokat, kollégáival együtt megoldást keresett: ez lett a Démétér Ház, az az intézmény, amely idén az Év Családbarát Kórházi Innovációja díjat is elnyerte. Nem csoda: aki csak megfordul itt az 5-ös épületben, elfelejti, hogy egy budapesti kórházban van.

“Hihetetlen, mintha nem is egy kórházban lennénk!”

Gyakran elhangzó mondat ez a Házat meglátogató rokonoktól, támogatóktól, önkéntesektől.

14 saját fürdőszobás apartman várja a vidékről ide kerülő családokat. A gyerekeket – mert az első hetek után a steril boxból ők is átköltözhetnek ide – mesefigurás ágynemű és saját “Gyógyító álom” kispárna fogadja. És persze rengeteg játék, színes babzsákok.

“Hisszük, hogy gyógyulni nem csak fizikailag, hanem lelkileg és szociálisan is kell” – fogalmazták meg mottójukat a Démétér Alapítvány megálmodói. A Ház 2006 óta teljesíti ezt a küldetést: a kezdetben mindössze 6 szobából álló anyaszálló mára a túlélés esélyeit növelő, komplex programot biztosító intézménnyé nőtte ki magát.

“Tornaszoba, tanuló- és játszószoba, pszichológus foglalkoztató” – sorolja azokat a szociális helyiségeket a Ház vezetője, ahol a gyerekek a napjaikat töltik. És nem csak a csontvelő-transzplantáció után lábadozó kis hősök, hanem gyakran az egészséges testvérek is: ha megoldható, az egész család ide költözik.

“Ezeknél a családoknál a betegség és az ebből adódó egzisztenciális problémák a család széthullását eredményezhetik. A Démétér Házban a családok együtt lehetnek, az édesapa, a testvérek is itt alhatnak, de akár a nagyszülő is beköltözhet segíteni a családnak.” – mondja Dr. Kriván Gergely, az osztály főorvosa és az alapítvány elnöke.

Hazatérhetünk… és azután?

“Minden támogatást megkaptunk itt. Egy külön lakórészt, ahol a másik két gyermekem tanulhatott, játszhatott. Itt éltünk 5 hónapig. Ha nincs ez a lehetőség, szétszakadt volna a család.” – emlékszik vissza Zsanett, Pistike anyukája. A kisfiú két éves korában, utolsó esélyként került az osztályra, nagyon rossz állapotban. A transzplantáció – amihez 6 éves nővére volt a donor – megmentette az életét, a család pedig a Démétér Házban lakva, egymást erősítve vészelhette át ezt az időszakot.

A kórházból való hazatérés után azonban a családoknak továbbra is segítségre van szükségük a történtek feldolgozásához, a normál életbe való visszatéréshez.

A Démétér Alapítvány ezért most egy új központ létrehozását tervezi, ahol a családok terápiás csoportokban és megerősítő élményprogramokon vehetnek részt.

A rendelkezésre álló épület felújításának több mint 100 millió forintos költségét nagyrészt az adó 1%-os felajánlásokból szeretnénk fedezni: ehhez legalább háromszor annyi rendelkezőre van szükség, mint az előző években.

“Hatalmas társadalmi összefogással jutottunk el idáig, nagyon bízunk benne, hogy ez is sikerülni fog!” – mondja Sedlák Gabriella, a Démétér Ház programigazgatója.

Legyél részese Te is a Démétér Ház további fejlődésének, a súlyos betegséggel küzdő családok teljes gyógyulásának!

Adószámunk: 18256110-1-43

Situs sbobet resmi terpercaya. Daftar situs slot online gacor resmi terbaik. Agen situs judi bola resmi terpercaya. Situs idn poker online resmi. Agen situs idn poker online resmi terpercaya. Situs idn poker terpercaya.

situs idn poker terbesar di Indonesia.

List website idn poker terbaik.

Situs agen slot terpercaya dan resmi

slot hoki terpercaya

slot terbaru

rtp slot gacor

agen sbobet terpercaya

Agencuan slot gacor terpercaya mudah menang 2023 dengan daftar 1 akun kalian bisa mainkan semua jenis judi online24jam
megasloto