2024 legszebb pillanatai a Démétér Házban!

Bár a Démétér Házban súlyos beteg gyerekek laknak, és akadnak szomorú, nehéz napok, mégsem mondhatjuk, hogy öröm nélkül telik itt az év! Éppen azért dolgozunk, hogy a kis betegek és szüleik arcára minél több mosolyt varázsoljunk, és könnyebbé tegyük a betegség megterhelő időszakát. Mindeközben folyamatosan fejlődünk, Jótündéreinknek és céges támogatóinknak köszönhetően évről-évre egyre több mindennel tudjuk segíteni a családokat. Mutatjuk, mik voltak 2024 legszebb pillanatai számunkra!

 

Vidámság a tanévben

Az iskolás korú gyerekek számára a tanév a Démétér Házban is zajlik, pedagógusaink segítségével ők is tudnak haladni az iskolába járó társaikkal együtt. De legalább ilyen fontos, hogy a vidám közösségi programokból se maradjanak ki! Éppen ezért nálunk is van jelmezes farsangi mulatság, tanévnyitó- és tanévzáró (bizonyítványosztással és játékos versenyekkel), halloweenkor pedig tökfaragás és ügyességi játékok, sőt: szabaduló-szoba is!

 

Az év büszkesége: megnyitott a GyöngyHáz!

Hatalmas örömmel és büszkeséggel nyitottuk meg májusban új terápiás központunkat, a GyöngyHázat! Doboz-Szanazugon, Békés megyében mindössze egy év alatt sikerült a romos épületből egy kényelmes, minden igényt kielégítő, csodás épületet létrehozni, ahol a kórházból való hazatérés után tovább segíthetjük a családokat. Több ezer magánszemély mellett céges támogatók és a helyiek jólelkű közössége is segített ebben. Tavasszal berendeztük – ágyneműkkel, törülközőkkel, konyhai eszközökkel -, majd májusban hivatalosan is megnyitottuk az épületet.

Nyáron már érkeztek is a családok, akik felejthetetlen napokat töltöttek itt.

“Nagyon megható volt ennyi idő után újra szabadnak és boldognak látni a gyerekeket!”

“Azt adta, amire most a Marci betegsége miatt nem volt lehetőségünk: együtt kikapcsolódni és “orvosmentesen” időt tölteni családként.”

“Zita vérképe még soha nem volt ilyen jó, mint a Gyöngyházban elöltött napok után!”

Sorsfordító ősz

Ősszel ismét Sorsfordító Szeptember kampányt indítottunk, hogy a GyöngyHáz mellé egy játszótér is épülhessen a gyerekeknek. Hatalmas összefogásnak köszönhetően már novemberben megkezdődhetett az építkezés, sőt: még néhány kültéri edző eszközt is tudtunk vásárolni a szülők és a nagyobb gyerekek számára! A játszótér nemcsak még több vidámságot fog hozni, hanem a lelki és fizikai felépülést is segíti. Nézzétek meg, milyen szép lett!

Mikulás és karácsony a Démétér Házban

Mint minden jó gyerekhez, kis lakóinkhoz is minden évben eljön a Mikulás! Idén egy nagyon kedves fiatal önkéntes csapatnak köszönhetően a gyerek izgalmas kincskereső játékkal töltötték az időt a Télapó érkezéséig. Természetesen mindenki kapott ajándékot és egy-két bátorító jó szót a Mikulás bácsitól.

A karácsony csendesen telik a Házban, de nálunk is van karácsonyfa, díszítés, adventi várakozás és persze sok-sok szép ajándék! A legszebb, ami itt a fa alá kerül: a remény, hogy hamarosan gyógyultan hazaköltözhetnek!

Köszönet!

Az egész év csodái nem valósulhattak meg jólelkű támogatóink nélkül. Sokan vagytok, egyre többen, így tudunk mi is egyre több segítséget adni a ránk bízott gyerekeknek, családoknak.

Mosolyunkat küldjük a Démétér Házból, és mindent köszönünk neked, Jótündérünk!

 

idn poker slot server thailand
slot online
slot gacor