Adód 1%-a nálunk célba ér!

Tavaly közel 8000 ember rendelkezett az adó 1 százalékról a Démétér Alapítvány javára. Ez hatalmas öröm számunkra – és egyben felelősség is, hiszen közel 8000 ember bizalmát kaptuk meg ezzel!

Érthető, hogy mindenki szeretné nyomon követni, mi lett az adományával. Jó érzés látni, hogy valódi hatást ért el, és jó célt szolgált.

Nem okozunk csalódást!

Úgy érezzük, nem okoztunk csalódást a tavalyi felajánlóknak!

Az adó 1 százalék nálunk célba ért: elkészült a GyöngyHáz kertje és benne egy új, biztonságos játszótér. 

A Gyöngyház Terápiás Központ pedig tavaszi megnyitása után rögtön megtelt élettel: több mint 50 érintettnek – súlyos betegség után lábadozó gyerekeknek és szüleiknek – szereztünk életre szóló, gyógyító, sorsfordító élményeket az itt töltött napokkal!

Közben persze a Démétér Házban sem állt meg az élet!

A Démétér Ház az utóbbi évek adományaiból és adó 1% felajánlásaiból lett egy biztonságos és csodaszép hely, ahol az életveszélyes betegséggel küzdő családok valódi „második otthonra” találhatnak. Most sem volt hiány vidám és könnyfakasztó pillanatokból!

Soha nem fogjuk elfelejteni például, amikor megünnepeltük a kis Dani első születésnapját! A pici fiúcska ugyanis itt, a Démétér Házban született, és élete első évét nálunk töltötte! 4 hónapos korában esett át a transzplantáción, onnantól kezdve pedig napról-napra erősödött és ügyesedett! Huncut mosolyával az egész Házat elvarázsolta! Legnagyobb örömünkre nem sokkal az első születésnapja után ő is megkongathatta az Remény Harangját: bátyjával, Bécivel és szüleivel együtt végre hazaköltözhettek!

 

 

Ennyi minden valósult meg adód 1%-ából!

Készítettünk egy kis videót is arról, mi minden valósult meg tavaly adó 1 százalékos támogatóinknak köszönhetően!

(a videót a bejegyzés végén találod)

És hogy mi lesz a jövő?

Ez az év sorsdöntő a Démétér Alapítvány számára!

Az ország minden gyerekkórházában szükség lenne a Démétér Házhoz hasonló helyre, ahol a hosszú ideig kórházban kezelt gyerekek együtt lehetnek szüleikkel. Ahol nemcsak egy szobát, hanem megtartó közösséget, erőt, támogatást kapnak. Mindazt, amit a Démétér Házban nyújtunk, a következő években szeretnénk még több helyre eljuttatni!

Adód 1%-ából most megalapozhatjuk az Országos Démétér Programot, amivel eljuthatunk minden olyan családhoz, ahol súlyos vagy tartós kórházi kezelésre szoruló gyermek van!

Ha ezt olvasod, és megérintett a nálunk gyógyuló gyerekek sorsa: adód 1%-át idén add a Démétér Alapítványnak!

Hálásak leszünk, ha idén minket választasz!

Az 1 százalákról legegyszerűbben online, az eszja.nav.gov.hu oldalon rendelkezhetsz.

Adószámunk: 18256110-1-43

(Ha technikai segítségre van szükséged, bátran keress minket!)

 

 

idn poker slot server thailand
slot online
slot gacor