A daganatos és más súlyos, életveszélyes betegségekből gyógyuló gyermekek számára az iskolába való visszatérés nemcsak fizikailag, hanem érzelmileg is komoly kihívást jelent. Ez az időszak az újrakezdésről és a beilleszkedésről szól. Még sok bennük a bizonytalanság és a félelem. Semmire sem vágynak jobban, mint hogy újra egyszerű gyerekek lehessenek, de még küzdenek mindannak az emlékével, amin keresztül mentek. Ráadásul sokáig kell rendszeresen kontroll vizsgálatokra járniuk, így nem hagyhatják még teljesen maguk mögött a kórházat.
A Démétér Házban már a betegség ideje alatt gondoskodunk róla, hogy minél inkább gyerekek maradhassanak, hogy az osztálytársakkal se veszítsék el a kapcsolatot. A visszatéréskor pedig, ha kell, fizikailag is ott vagyunk velük: visszakísérjük őket az iskolába!
Elvesztett kapcsolatok – új barátságok
A hosszú kórházi kezelések miatt a kis betegek gyakran elszigetelődnek az osztálytársaiktól. A kapcsolattartás technikailag ma már egyszerű, hiszen egy okostelefon is elég ahhoz, hogy lássák-hallják egymást, akár a steril boxból is. De mégis mit mondjanak a képernyőn megjelenő kis barátjuknak, aki kopasz, le van fogyva vagy épp felpuffadva a gyógyszerektől, és szemmel láthatóan rosszul van? Akiről esetleg csak annyit tudnak, hogy rákos – ami sokak fejében még mindig halálos ítéletet jelent…
Ezért is életbevágóan fontos a betegeknek, hogy a Démétér Házban sorstárs barátokra lelnek. Akik tudják, min mennek keresztül, és akikkel – sokszor nagyobb korkülönbség esetén is – jobban megértik egymást.
Marci a legérzékenyebb korban, kamaszként élte át a betegséget.
„Borzasztó nehéz volt neki kiszakadni a barátai közül. Hetekig még a pici kórteremből se mehetett ki. Igazi gyógyír volt számára, amikor ide került a Démétér Házba és végre voltak mellette gyerekek! Itt a nappali mindig tele van gyerekzsivajjal. A sorsközösség pedig különleges, életre szóló barátságokat eredményez.” – emlékszik vissza Édesanyja.
„Hozzám még a Télapó se jön?” 🙁
Az iskolai programokban való részvétel fontos része a gyermekkor élményeinek. Farsang, Halloween, Mikulás… a gyerekek még évek múlva is emlékeznek ezekre. A Démétér Házba nemcsak a tanulást, hanem az élményeket is behozzuk: különböző rendezvényekkel, például farsanggal vagy halloween bulival. A Télapó is minden évben megérkezik, ahogy kell: tele puttonnyal, ajándékokkal, rénszarvasokkak… Sokan még a lábadozás ideje alatt is – amikor már hazaköltözhettek – szívesen visszajárnak a Démétér Ház eseményeire. Önzetlen önkénteseknek és támogatóinknak hála, ilyenkor mindig terített asztal és ajándék várja a gyerekeket!
„Az, hogy a fiam részt vehetett a Démétér Ház farsangján, hatalmas örömet okozott neki. Mintha újra részese lehetett volna a gyerekek világának.” – mesélte egy érintett apuka.
Évismétlés – nem kell, hogy így legyen!
A hosszú távollét miatt a gyerekek gyakran lemaradnak a tanulásban, és osztályismétlésre kényszerülhetnek. Ez különösen nehézzé teheti nekik a betegség utáni időszakot. A Démétér Házban két csupaszív pedagógusunk, Erika néni és Kriszti néni egyénileg foglalkoznak a gyerekekkel, hogy felzárkózhassanak és sikeresen levizsgázhassanak. Természetesen mindenkivel az egészségi állapotának megfelelően: ha épp arra van szükség, akkor csak játszanak vagy beszélgetnek. Támogatóinknak köszönhetően két jól felszerelt tanulószobába tudnak elvonulni, és zavartalanul dolgozni.
„A kisfiam itt tanult meg írni és olvasni. Év végén kitűnőre vizsgázott, és most már boldog második osztályos!” – meséli lelkesen Barnus anyukája.
Előítéletek és félreértések
A kis barátok többnyire nagyon várják vissza a gyógyuló gyereket. De sajnos az is előfordul, hogy csúfolják, vagy épp félnek tőle a betegség miatt.
A kezelések hatására megváltozhat a külsejük, és az osztálytársaik nem mindig tudják, hogyan viszonyuljanak hozzájuk. A kicsik gyakran attól félnek, hogy ők is elkaphatják a rákot. Nem tudják, mit szabad, mit nem – nem csinálnak-e valami veszélyeset, amiben megsérülhet?
„Nagyon hálás vagyok, hogy elmentek a fiam iskolájába és beszélgettek a gyerekekkel. Azóta sokkal elfogadóbbak és segítőkészebbek lettek.” – mondja Tamás anyukája.
Támogasd a gyógyulást!
