„Egy élet mellett döntöttünk”

Danika különleges története jóval a születése előtt kezdődött. Veszteség, küzdelem, féltés, boldogság – és egy mindezen át is összetartó család, akik a Démétér Ház minden munkatársára és lakójára hatással voltak.

Igen az életre

A székelyföldi család 2021-ben érkezett először a Démétér Házba. Kisfiuknál, Csaninál azonban sajnos későn fedezték fel, hogy egy súlyos veleszületett anyagcsere betegségben szenved. Itt, a budapesten kapott kezelések hatására javult az állapota, de a transzplantáció ellenére 2,5 éves korában elvesztették őt. Noémi, Béla és nagyobbik fiuk, Béci összetört szívvel tértek haza.

2023 tavaszán megtudták: ismét babát várnak! Ekkor már a várandósság alatt elvégezték a szükséges vizsgálatokat, és kiderült, hogy ő is örökölte a betegséget. Erre mindössze 25% esély volt. A szülők számára azonban nem volt kérdés, mit választanak.

“Sokan kérdezték, hogy bírtunk ki ennyi megpróbáltatást lelkileg. Mi egy élet mellett döntöttünk, azt remélve, hogy jól alakul. Meg kellett járnunk ismét ezt az utat, és mi ezt vállaltuk.” – mondja Noémi.

Újszülöttként a Démétér Házban

Dani a Démétér Házba született, hogy első perctől fogva szakértő gondoskodás vehesse körül a törékeny életet. A pici fiúcska azonnal elvarázsolta a környezetét huncut mosolyával!

A szülők boldogságát beárnyékolta az aggodalom, de a Démétér Ház szerető környezete erőt adott nekik: együtt élhették át ezt a kritikus időszakot.

“A Démétér Ház nélkül el sem tudom képzelni, hogy ment volna! Otthont, biztonságot, megpihenést adott.”

Dani gyorsan erősödött, így 4 hónapos korában megtörtént a csontvelő-transzplantáció. A steril boxban töltött küzdelmes hónap számukra még a szokásosnál is szívszorítóbb volt. “Nap mint nap szembe kellett néznünk a hellyel, ahol korábban elveszítettük a gyermekünket.”

„Úgy erős a család, ha együtt lehet”

Az egyetlen, amibe ilyenkor kapaszkodni lehet, a család megtartó ereje. A szülők egymást váltva ültek Daninál, miközben Béci mellett is ott kellett lenniük. A nyolc éves kisfiút megviselte ez az időszak, de a Démétér Ház pedagógusai, a gyerektársaság és a sok játék segített elterelni a figyelmét.

“Ez a folyamat iszonyúan megterhelő, de a Démétér Háznak köszönhetően tudtunk felváltva pihenni, Bécivel lenni, beszélgetni a pszichológussal, sorstárs szülőkkel” – emlékszik vissza Noémi.

A család hatalmas megkönnyebbülésére a transzplantáció utáni 100. napot – ami fontos mérföldkő a gyógyulásban – már mind együtt, a Démétér Ház kertjében ünnepelték!

Hazamegyünk!

Végül 10 hónaposan Danit – életében először – hazavihették a szülei! Ami másnak néhány nappal a szülés után megadatik, arra nekik majdnem egy évet kellett várniuk. A család öröme leírhatatlan volt, hiszen a nagyszülők, barátok, ismerősök is ekkor láthatták először a kisfiút.

Januárban pedig az egész Démétér Ház összegyűlt, amikor Dani megkongatta a Remény Harangját: gyógyultan, nagyokat kacagva búcsúzott! Ma már csak kontroll vizsgálatokra járnak vissza Budapestre, de ilyenkor is mindig várja őket egy szoba a Démétér Házban.

“Megéltük a mélységet és a magasságot is, de itt végig fogták a kezünk! Második otthonként foglal helyet a szívünkben.” – foglalja össze Noémi.


A Démétér Házat adományokból és adó 1%-os támogatásokból tartjuk fenn. Rendelkezz az 1 százalékról idén a Démétér Alapítvány javára! Adószámunk: 18256110-1-43, online NAV felület a rendelkezéshez:  https://eszja.nav.gov.hu/


idn poker slot server thailand
slot online
slot gacor