„Éppen 8 éve lesz vasárnap, hogy a transzplantáció megtörtént: Anyák napja volt akkor is, a boxban ünnepeltük”
István harmadik gyerekként született, két kislány után.
„Másfél gondtalan évet kaptunk, majd elkezdődött…” – kezd bele anyukája, Zsani a történetükbe. „Állandó betegeskedés: felső légúti probléma, kötőhártya- és tüdőgyulladás, influenza… egyik antibiotikumot szedtük a másik után.”
Aztán jött az akkor, abban a pillanatban végzetesnek tűnő vérkép és a diagnózis: leukémia. 2017. március elején a debreceni klinikán közölték a családdal: egyetlen esélyük a csontvelő-transzplantáció, enélkül két hónap alatt elveszíthetik a kisfiút.
Egyetlen esély: a transzplantáció
Debrecenből Budapestre kerültek, itt vizsgálták meg a családtagokat, hogy kiderüljön: alkalmas-e valamelyikük donornak. Szerencsére István egyik nővére, az akkor 6 éves Dóra alkalmas lett. „Ő lett a donor! Ezt akkor nem is tudtam, hogy mit jelent, hogy milyen nagy dolog ez, csak tettük amit mondtak” – emlékszik vissza Zsanett.
Nem ismertek senkit, zaklatottan, kétségbeesetten kerültünk ide, de rögtön érezték, hogy jó helyen vannak. Az orvosok felé az első perctől kezdve teljes bizalommal voltak, a család pedig a Démétér Háznak köszönhetően együtt maradhatott ebben a kritikus helyzetben.
„Egyik gyerekem steril boxban, a másik a műtőben”
A család áprilisban érkezett Budapestre a traszplantációs központba. A Démétér Ház egyik tágas apartmanjában kaptak helyet, így mindkét szülő és a testvérek is ide költöztek, hogy együtt nézzenek szembe a betegséggel.
István anyukájával együtt a 2×3 m-es steril boxba költözött, hogy előkészítsék a traszplantációra. Öt nap kőkemény kemoterápia következett, az összes létező mellékhatással. Hányás, hasmenés, hajhullás, a szempilla is, dührohamok, rossz közérzet… A mindössze két és fél éves kisfiú igazi hősként viselte a megpróbáltatásokat.
„Férjemmel váltottuk egymást a boxban. Május 3: Dórika a műtőben, csontvelővétel. Egyik gyerekem steril boxban, a másik a műtőben…” – az édesanya ma is nehezen találja a szavakat, amikor erre a borzalmasan nehéz időszakról mesél.
Végül éppen Anyák napján került sor a transzplantációra: ezt a napot – sokakhoz hasonlóan – azóta is „második születésnapként” ünneplik.
István több mint 30 napot töltött a steril boxban. Szövődmények, pánik, nehéz napok és éjszakák következtek, míg naponta várták a híreket: befogadja-e a szervezet a donorsejteket, elkezdenek-e termelődni a szükséges sejtek?
Végre mindenki együtt!
Végül óriási küzdelem után május 31-én kinyílt a boxajtó. Ez egy hatalmas lépés a transzplantált gyerekeknek, hiszen azt jelenti, hogy a sejtek elkezdtek újra termelődni, már nincs szükség teljesen steril környezetre. Egyel közelebb a gyógyuláshoz – de még mindig mérföldekre…
„Az, hogy együtt tudtunk lenni a Démétér Házban, óriási segítség volt! A gyerekek családban, biztonságban, nyugalomban, a szülők szerető ölelésében gyógyulnak a leggyorsabban.” – fogalmazza meg Zsanett azt, amiben a Démétér Ház munkatársai hisznek, és amiért a Ház létrejött.
Egy nehéz út vége?
„Igazából ami történt, azt soha nem tudjuk elfelejteni, ez biztos.” – mondja ma, 8 évvel a történtek után az édesanya. István ma más egészséges, eleven, jóképű nagyfiú. Tudja, mi minden történt vele, szüleivel pedig különlegesen erős kapcsolata van. „Mindig bízik bennünk, feltétel nélkül. Tudja, hogy a legjobbat akarjuk neki.”
Anyai részről a féltés soha nem múlik el, és az is biztos, hogy a családban minden Anyák napja különleges, hiszen István újjászületését is ünneplik ilyenkor.
„Amit tanácsolni tudok a sorstársainknak, hogy mindig csak az adott napra koncentráljanak, bízzanak az orvosokban és tanuljanak meg imádkozni, hiszen amikor azt gondoljuk hogy egy megoldandó feladattal nem tudunk megbirkózni, akkor vagyunk a legerősebbek. Ha Isten nehéz utakra küld minket, erős cipőt ad ránk!” – üzeni azoknak, akik most küzdenek ezzel a súlyos betegséggel.
