Veszélyes tévhitek az adó 1%-ról

Több 10 milliárd forint nem jut el évente a civil szervezetekhez, mert az emberek közel FELE nem rendelkezik az 1%-ról. Sokan talán feledékenységből, mások viszont az alábbi gyakori tévhitek miatt! Oszd meg, hátha az ismerőseid között is van, aki rosszul tudja!

Már rendelkeztem róla az egyik egyház részére, így nem adhatom civil szervezetnek.

Minden magánszemély 1+1%-ról rendelkezhet: az egyiket egy egyháznak lehet adni, a másikat egy civil szervezetnek. A kettő nem zárja ki egymást, viszont nem is kötelező mindkettőről rendelkezni! Tehát ha az egyházi 1%-ról nem akar rendelkezni, attól még a civil szervezetnek adott 1% érvényes lesz!

Nem találom az alapítvány technikai számát, nem tudok rendelkezni.

Technikai száma az egyházaknak van, a nekik adható 1%-hoz szükséges. Alapítvány esetében az alapítvány adószámát kell megadni, de az online rendelkező felületen név alapján is rá lehet keresni.

Tavaly már rendelkeztem az 1%-ról, idén nem kell!

Ez csak az egyházaknak adható 1%-ra vonatkozik. A civil szervezeteknek adható 1%-ról minden évben újra nyilatkozni kell az adóbevallásban, az nem marad érvényben!

Már beadtam az adóbevallásomat és nem rendelkeztem, sajnos idén már nem tudok.

A 1% rendelkezést, akár külön nyomtatványon, akár az online felületen, az adóbevallás többi részétől függetlenül be lehet adni május 22-én éjfélig!

A könyvelőm / munkahelyem intézi a bevallást, nem tudok rendelkezni.

Mindkét esetben megadhatja az adóbevallás készítőjének, hogy kinek a javára akar rendelkezni az 1%-ról, vagy megteheti ezt külön nyomtatványon illetve az online felületen.

Olyan keveset keresek, az én 1%-om aztán igazán nem sokat ér.

Nagyon is sokat ér! Talán a párezer forint kevésnek tűnik, de évente többszázezer emberről van szó, aki emiatt nem rendelkezik róla – így viszont összességében már tízmilliárdos nagyságrend az, ami nem jut el a civilekhez.

Rendelkezz május 22-ig a Démétér Alapítvány javára, hogy tovább segíthessük a daganatos gyerekek 
és családjaik felépülését! 
Most egy új központot hozhatunk létre a súlyos betegséggel küzdőknek! 
Az alábbi oldalon megnézheted, mire fordítjuk pontosan, 
és részletes segítséget találsz a rendelkezéshez! https://1szazalek.demeterhaz.hu/

További kérdéseid vannak? Nézd meg ezt a cikket is!

Fontos tudnivalók az adó 1% rendelkezésről!

Különleges anyukák a Démétér Házban

Minden Édesanya hős, aki végigcsinálja ezt. Ápolás hónapokig, aggódás évekig. Virrasztani a 2×3 m-es steril boxban a gyermekük mellett. Távol élni az otthonuktól hónapokig, közben összetartani a családot, a házasságot, figyelni a tesókra is… A Démétér Házban lakó anyukák mind különlegesek, és vannak köztük, akiknek még rendkívülibb helyzettel kellett megküzdeniük. Anyák napjára készülve az ő történeteiket mutatjuk be! Elsőnek ismerjétek meg Levit és anyukáját, Andreát!

„Szeretettel gondoskodtak rólunk, az otthonos és vidám légkör, a játékos programok hamar feledtették Levivel a betegségét. El sem tudom mondani, mennyit jelentett, hogy együtt gyógyulhattam a fiammal.”

Levi betegsége két éves korában kezdődött, hamar kiderült, hogy csak a csontvelő-traszplantáció jelenthet gyógyulást a számára. Anyukája ekkor éppen várandós volt a kistestvérével, aki hamarosan meg is született, így a család a szokásosnál is nehezebb helyzetbe került. Egyszerre kellett Levi mellett lenni a legnehezebb hetekben a kórházi steril szobában, és gondoskodni az újszülött kisöcsiről.

„Az, hogy beköltözhettünk a Démétér Házba, óriási segítség volt. Időm nagy részét Levi mellett töltöttem a kórház egyik steril szobájában, de megnyugtató volt, hogy bármikor átmehetek a Házba Bencéhez. Rengeteg erőt adott, hogy a gyerekek mellett lehetek, támogathatom és biztonságban tudhatom őket.”

A kis Levi felnőtteket meghazudtoló kitartással kezelte a helyzetet, hogy kisöccse megszületése után anyukája nem lehet vele minden percben, hiszen újszülött kistestvérének ugyanolyan nagy szüksége volt édesanyjukra.

Amikor Levi is a Démétér Házba költözhetett, hosszú és nehéz lábadozás következett. A kisfiúnak újra kellett tanulnia járni, és sokat kellett erősödnie, mielőtt a család hazamehetett. A Démétér Házban azonban mindezen együtt, egymást erősítve mentek keresztül, az alapítvány szakmai csapata pedig minden segítséget megadott nekik ehhez!

Ma már 9 éves, egészséges és boldog kisiskolás, és csak kontrollvizsgálatokra kell visszajárnia. Ilyenkor testvérével együtt mindig örömmel fogadjuk őket a Démétér Házban, hiszen számunkra is a legnagyobb öröm látni a felszabadult, vidám gyerekeket és szülők nyugalmát!

“A delfines fotó épp a transzplantáció után 6 évvel készült. Elküldöm, mert ezen annyira látszik, hogy boldog és egészséges!”

 

Lehet jó hely a gyermekonkológia?

El tudnád képzelni, hogy a gyermeked hónapokat tölt kórházban, az életéért küzdve, és csak hetente egyszer látogathatod meg?

20-30 évvel ezelőtt még ez volt az általános gyakorlat.

A gyermekonkológián is, ahol hónapokat töltenek a gyerekek, és ahol akkoriban még kevés esély volt a gyógyulásra. A félelem, a magány, a családtól való elszakadás pedig csak tovább mélyítette a fájdalmakat.

Talán nem is csoda, hogy a változás éppen itt, a legsúlyosabb állapotban lévő gyerekek osztályain kezdődött: bevezették, hogy a szülők akár éjjel-nappal gyermekük mellett lehessenek. A csontvelő-transzplantációs osztályon a szokásosnál is szigorúbban a higiéniás szabályos, mégis megoldották, hogy megfelelő ruhát, felszerelést biztosítsanak, így még a steril boxban is ott lehetnek a kicsikkel.

“A szennyestartóra borulva próbáltam aludni”

Hatalmas előrelépés volt ez, azonban újabb problémákat vetett fel: azok a szülők, akik a kórháztól messze laktak, nem tudtak hol aludni, zuhanyozni, enni.

“Próbáltam aludni szennyestartóra vagy Rebeka ágyának a szélére borulva, mert a 2x3m-es steril boxban csak egy szék fér el a szülőnek. Sokszor már annyira fáradt voltam, hogy úgy éreztem, egyszerűen nem bírom tovább!”

Rebeka 9 hetet töltött a steril boxban, szülei ezalatt egy percre sem akarták egyedül hagyni – egymást váltották az ágya mellett. Ők már szerencsések voltak: amíg egyikük a steril boxban volt a kislánnyal, a másikuk a párszáz méterre lévő Démétér Házban kulturált helyen le tudott pihenni.

“Azelőtt sokan a kórház parkolójában az autójukban aludtak, vagy a gyermek ágya mellett ültek egy széken, éjjel-nappal. Méltatlan körülmények voltak ezek, nem tudtak egy teát megfőzni, lezuhanyozni” – emlékszik vissza Sedlák Gabriella, aki az intenzív osztály főnővéreként szembesült a családok súlyos helyzetével.

Látva ezeket az állapotokat, kollégáival együtt megoldást keresett: ez lett a Démétér Ház, az az intézmény, amely idén az Év Családbarát Kórházi Innovációja díjat is elnyerte. Nem csoda: aki csak megfordul itt az 5-ös épületben, elfelejti, hogy egy budapesti kórházban van.

“Hihetetlen, mintha nem is egy kórházban lennénk!”

Gyakran elhangzó mondat ez a Házat meglátogató rokonoktól, támogatóktól, önkéntesektől.

14 saját fürdőszobás apartman várja a vidékről ide kerülő családokat. A gyerekeket – mert az első hetek után a steril boxból ők is átköltözhetnek ide – mesefigurás ágynemű és saját “Gyógyító álom” kispárna fogadja. És persze rengeteg játék, színes babzsákok.

“Hisszük, hogy gyógyulni nem csak fizikailag, hanem lelkileg és szociálisan is kell” – fogalmazták meg mottójukat a Démétér Alapítvány megálmodói. A Ház 2006 óta teljesíti ezt a küldetést: a kezdetben mindössze 6 szobából álló anyaszálló mára a túlélés esélyeit növelő, komplex programot biztosító intézménnyé nőtte ki magát.

“Tornaszoba, tanuló- és játszószoba, pszichológus foglalkoztató” – sorolja azokat a szociális helyiségeket a Ház vezetője, ahol a gyerekek a napjaikat töltik. És nem csak a csontvelő-transzplantáció után lábadozó kis hősök, hanem gyakran az egészséges testvérek is: ha megoldható, az egész család ide költözik.

“Ezeknél a családoknál a betegség és az ebből adódó egzisztenciális problémák a család széthullását eredményezhetik. A Démétér Házban a családok együtt lehetnek, az édesapa, a testvérek is itt alhatnak, de akár a nagyszülő is beköltözhet segíteni a családnak.” – mondja Dr. Kriván Gergely, az osztály főorvosa és az alapítvány elnöke.

Hazatérhetünk… és azután?

“Minden támogatást megkaptunk itt. Egy külön lakórészt, ahol a másik két gyermekem tanulhatott, játszhatott. Itt éltünk 5 hónapig. Ha nincs ez a lehetőség, szétszakadt volna a család.” – emlékszik vissza Zsanett, Pistike anyukája. A kisfiú két éves korában, utolsó esélyként került az osztályra, nagyon rossz állapotban. A transzplantáció – amihez 6 éves nővére volt a donor – megmentette az életét, a család pedig a Démétér Házban lakva, egymást erősítve vészelhette át ezt az időszakot.

A kórházból való hazatérés után azonban a családoknak továbbra is segítségre van szükségük a történtek feldolgozásához, a normál életbe való visszatéréshez.

A Démétér Alapítvány ezért most egy új központ létrehozását tervezi, ahol a családok terápiás csoportokban és megerősítő élményprogramokon vehetnek részt.

A rendelkezésre álló épület felújításának több mint 100 millió forintos költségét nagyrészt az adó 1%-os felajánlásokból szeretnénk fedezni: ehhez legalább háromszor annyi rendelkezőre van szükség, mint az előző években.

“Hatalmas társadalmi összefogással jutottunk el idáig, nagyon bízunk benne, hogy ez is sikerülni fog!” – mondja Sedlák Gabriella, a Démétér Ház programigazgatója.

Legyél részese Te is a Démétér Ház további fejlődésének, a súlyos betegséggel küzdő családok teljes gyógyulásának!

Adószámunk: 18256110-1-43

Fontos tudnivalók az adó 1% rendelkezésről!

Kevesebb, mint egy hónap van hátra az adó 1% rendelkezés időszakából: idén május 22-én éjfélig tehetjük ezt meg. A rendelkezés menete egyszerű – akár online, akár papíron -, de hogy még könnyebben menjen, egy videót is készítettünk róla!

Mint kiderült: 3 perc 17 másodperc alatt el lehet intézni a NAV online felületén!

A videót a cikk végén találod!

Néhány hasznos információ, mielőtt nekikezdesz:

  • Adó 1% felajánlásodat az adóbevallástól függetlenül megteheted. Tehát ha már jóváhagytad a bevallást, akkor sem vagy elkésve – egészen május 22-ig!
  • Adószámunk: 18256110-1-43, de Démétér Alapítvány névre keresve is megtalálsz minket.
  • A “technikai szám” az egyházaknak adható 1%-ra vonatkozik, ami független az alapítványnak adható 1%-tól. A Démétér Háznak való rendelkezéshez csak a név és adószám mező kitöltésére van szükség!
  • Az elérhetőségeidet nem kötelező megadni, anélkül is érvényes a rendelkezés. Azonban nagyon örülünk, ha mégis megadod, hiszen így később be tudunk számolni Neked arról, hogy mire fordítottuk a felajánlásodat.
  • Ha megadod az adataidat, ne felejts el bepipálni a hozzájárulást a használatukhoz, enélkül hibát fog jelezni a rendszer.
  • A civil szervezetnek adható adó 1% felajánlása nem történik meg automatikusan, akkor se, ha egyszer már rendelkeztél a Démétér Alapítványnak! Ezt a pár kattintást minden évben meg kell tenni!
  • Ha érintett vagy a gyereket nevelő szülőknek járó adó-visszatérítésben, akkor is rendelkezhetsz!

És néhány gyakran ismételt kérdés:

Mind a két 1%-ról kötelező rendelkezni?

A befizetett adóból 1%-ot egy egyház javára, a második 1%-ot pedig egy civil szervezetnek lehet felajánlani. A két 1% egymástól független, tehát ha egyház számára nem akar rendelkezni, az alapítványoknak adható 1%-ról akkor is dönthet!

Milyen adatokat kell megadni a rendelkezéskor?

  • Adószámunk: 18256110-1-43, de Démétér Alapítvány névre keresve is megtalálsz minket.
  • A “technikai szám” az egyházaknak adható 1%-ra vonatkozik, ami független az alapítványnak adható 1%-tól. A Démétér Háznak való rendelkezéshez csak a név és adószám mező kitöltésére van szükség!
  • Az elérhetőségeidet nem kötelező megadni, anélkül is érvényes a rendelkezés. Azonban nagyon örülünk, ha mégis megadod, hiszen így később be tudunk számolni Neked arról, hogy mire fordítottuk a felajánlásodat.

Meddig lehet rendelkezni az 1%-ról?

A rendelkezés határideje 2023. május 22.

Adó-visszatérítést kaptam, így is rendelkezhetek?

IGEN! Nagyon fontos, és sokan nem tudnak róla, hogy aki gyermekek után járó adó-visszatérítést kapott idén, az is rendelkezhet az 1%-ról!

Már jóváhagytam az adóbevallásomat az online felületen.

Adó 1% felajánlásodat az adóbevallástól függetlenül megteheted. Tehát ha már jóváhagytad a bevallást, vagy beküldted postán, akkor sem vagy elkésve – egészen május 22-ig!

A munkahelyem intézi az adóbevallást, és már elkészítették.

Itt is az a fontos, hogy az adó 1%-ról külön lehet rendelkezni, tehát ha még nem töltöttél ki nyilatkozatot, akkor május 22-ig megteheted! Ide kattintva letöltheted a nyilatkozatot!

Miért fontos az adó 1%?

A Démétér Háznál nem csak a fennmaradás, hanem a folyamatos fejlődés a célunk!

Az adó 1% összegének köszönhetően tudunk évről évre egyre több mindent biztosítani a gyógyuláshoz. Több apartmant, tornaszobát, tanulószobát, kerti játszóteret.

Most egy új terápiás központot szeretnénk létrehozni, hogy a kórházból való hazatérés után további hosszú távú segítséget nyújthassunk a családoknak!

https://1szazalek.demeterhaz.hu/

Csak pár kattintás, csak 3 perc 16 másodperc. Az akár most rögtön is beleférhet, igaz?

Itt kezdj neki: eszja.nav.gov.hu

Ha hasznosnak találtad ezt a cikket, oszd meg másokkal is, akiknek segíthet az adó 1% felajánlásához!

 

Gyuszkó különleges napja a Démétér Házban

Gyuszkó itt tanult meg járni. 
Natinak itt született kistestvére, míg ő a steril boxban volt.
Pistike mindkét nővére itt járt iskolába, amíg a kisfiú lábadozott.

Kis lakóink különleges történeteinek te is részese lehetsz adód 1%-ával!
Rendelkezz még ma!
Adószámunk: 18256110-1-43
https://1szazalek.demeterhaz.hu/

Gyuszkó 2015 júniusában Hajdúböszörményben született, és csupán 3 hetes volt, amikor édesanyja egy nyirokcsomó duzzanatot vett észre kisfia nyakán. Vizsgálatok hosszú sora következett, mire kiderült, hogy az akkor 6 hetes Gyuszika egy ritka és súlyos betegségben szenved, szervezete nem tud védekezni a fertőzésekkel szemben. A pici fiúnak csontvelő-transzplantációra volt szüksége, így került fel Budapestre.

Elképzelni is szörnyű, hogy milyen nehéz lehetett az újdonsült édesanyának, aki az első, meghitt családi pillanatok helyett hosszú hónapokat töltött kisbabájával egy kórházi szobában.

A csontvelő-transzplantáció után Gyuszkó otthonától távol, egy néhány négyzetméteres steril boxban lábadozott, míg édesanyja a Démétér Házba költözött. Miután Gyuszkó elhagyhatta a kórházat, továbbra is gyakori orvosi ellenőrzésre szorult, így ő is beköltözött édesanyjához a Démétér Házba,
így végre minden percet együtt tölthettek egy biztonságot és szeretetet árasztó környezetben.

“Senki sem vágyik a gyermekével kórházba. De ha már a sors így hozta, nézzük a jó oldalát: van egy csodálatos ház a kórház területén, ahol a családok együtt lehetnek!” – fogalmazza meg Andrea, Gyuszkó édesanyja.

Sajnos a család kálváriája itt nem ért véget. Gyuszkó szervezete kilökte a donor csontvelőt, így
nem sokkal az első születésnapja után újra Budapestre került, ahol előkészítették a következő
transzplantációra. A műtét után egyik napról a másikra rosszabbul lett, nem mozgatta a végtagjait.
Az 1 éves Gyuszikának agyvérzés következtében jobb oldali végtagbénulása lett, ami ritkán, de előfordulhat a megterhelő terápia hatására.

„A stroke előtt Gyuszkó már felállt és totyogott, azonban az agyvérzés után újra kellett kezdenie
mindent. Sosem felejtem el, hogy a Démétér Ház Mikulás ünnepségén 18 hónaposan állt fel
újra a gyermekem. Ez hatalmas boldogság volt. Együtt sírtunk.” – emlékszik vissza Andrea.

Hatalmas örömünkre Gyuszkó ma már életvidám, ősztől iskolás kisfiú, akinek csak kontroll vizsgálatokra kell a kórházba járnia. Legutóbbi látogatásuk során egy motorbiciklit ajándékozott sorstársainak, hogy sebesebben robogjanak a gyógyulás útján.

„Hatalmas segítség volt számunkra a Démétér Ház, és Sedlák Gabriella azóta sem engedte el a kezünket. Amikor kontroll vizsgálatra megyünk Budapestre, akkor is ott aludhatunk a Házban, és elmondhatatlanul jó érzés, hogy van hová mennünk. Életem végéig hálás leszek.” – Andrea

Nélkületek a Démétér Ház…

“Az én adó 1%-om olyan kis összeg, felesleges rendelkezni róla”

Ismerős mondat? Sajnos sokan gondolják így, és ezért nem is foglalkoznak a felajánlással.

Az adó 1% átlagos összege 8000 Ft körül van – ez így tényleg elenyészőnek tűnik, viszont több millióan jogosultak a rendelkezésre, akiknek a fele ezt nem teszi meg – így már milliárdokról beszélünk, ami nem jut el a civil szervezetekhez.

De a kérdés kapcsán elgondolkodtunk…

Tényleg, mire is mennénk Mi az adó 1% felajánlások nélkül?

1% felajánlóink nélkül:

  • A Démétér Ház biztosan nem tudna egyszerre 14 családnak otthont adni a gyógyulás idejére. Az épület egyik szárnya még mindig így nézne ki:
  • Nem lenne tornaszobánk, hanem – ahogy az első években – még mindig a nappaliban kéne tartani a gyógytornát…
  • A szépen berendezett, mindennel felszerelt tanulószoba helyett még mindig így folyna a tanítás:

  • A mostani biztonságos, új játszótér helyett ez a látvány fogadná a gyerekeket:

  • A kertünk pedig teljesen kopár lenne, egy-egy kopott, kényelmetlen paddal, elöregedett fákkal, zöld fű és színes virágok nélkül…
  • És nem tudnánk ingyenesen biztosítani mindent a családoknak: lakhatást, tisztítószereket, konyhai eszközöket, ágyneműket, játékokat a gyerekeknek…

Az adó 1% felajánlás a legegyszerűbb formája annak, hogy mellénk állj! Ez az egyetlen része az adódnak, amiről közvetlen Te döntheted el, hogy mi legyen belőle!

Mi az idei felajánlásokból egy új központot hozunk létre, ahol a kórházból való hazatérés után további támogatást tudunk nyújtani a súlyos betegséggel küzdő családoknak.

Jól hangzik? 🙂

Nézd meg itt részletesen, mit tervezünk, és rendelkezz még ma!

https://1szazalek.demeterhaz.hu/

Itt online, gyorsan elintézheted: https://eszja.nav.gov.hu/app/login/#login

Csak az adószámunkra van szükséged hozzá: 18256110-1-43

 

Legyél Te is Démétér-nagyi!

Most Te is lehetsz Démétér-nagyi!

Sok nagylelkű támogatónk van, akik már nyugdíjas éveiket töltik, de amellett, hogy a saját gyerekeiket-unokáikat segítik az életben, még a Démétér Ház kis lakóinak gyógyulását is támogatják.

Mert egy Nagyinak akkora szíve van, hogy az egész világ beleférhet!

Mi azonban most nem pénzbeli támogatást kérünk, csupán annyit: ha neked már nincs 1%-od amiről rendelkezhetnél, szólj a gyerekeidnek, unokáidnak, ismerőseidnek, akik még megtehetik ezt! Sajnos sokan elfeledkeznek az 1% felajánlás lehetőségéről, másoknak nincs elég információjuk, vagy nem találnak megbízható szervezetet, akinek adhatnák.

Úgy tapasztaljuk, hogy a Nagymamák és Nagypapák azok, akik a család minden tagjára szeretettel odafigyelnek, és akiknek bölcs tanácsaira hallgatnak is a fiatalok 🙂

Legyél hát hírvivőnk, legyél Démétér-nagyi!

Mondd el nekik, hogy van itt egy kis ház a város közepén, ahol súlyos beteg gyerekek gyógyulnak. Az ország minden részéből érkeznek, szüleikkel együtt, hogy a kórházi tartózkodás alatt minden gyerek mellett ott lehessen a családja!

Az adó 1% felajánlás most hatalmas segítség ahhoz, hogy egy új központot hozzunk létre azoknak, akik már hazamehettek a kórházból, de még segítségre, támogatásra van szükségük.

Adószámunk: 18256110-1-43

Online felület, ahol a legegyszerűbb a rendelkezés:

https://eszja.nav.gov.hu/app/login/#login

Köszönjük, ha Te is a “Démétér család” tiszteletbeli Nagymamája vagy Nagypapája leszel! 🙂

Akik a Démétér Házért dolgoznak – Kriszti

A Démétér Ház „tantestületének” két lelkes pedagógusa a Fővárosi Iskolaszanatórium tanáraiként segítik a nálunk gyógyuló gyerekek felzárkóztatását és tanulmányi fejlődését. Erika nénit már megismerhettétek korábbi cikkünkben, most Domokos Krisztina matematika szakos tanárunkkal készült interjút olvashatjátok!

Miért választottad ezt a pályát?

Mindig is nagyon szerettem a matematikát, és örömöt okozott megvilágítani valamit, amit a másik nem ért, ezért lettem matematika tanár. A kórházi tanítást egy kedves ismerős ajánlására választottam.

Mi a legnagyobb kihívás abban, hogy nem a “normál” iskolai körülmények között tanítasz?

A kórházi tanításhoz nagyon nagyfokú rugalmasságra van szükség, a legnehezebb talán a kiszámíthatatlanság. Alkalmazkodnom kell a kórházi kezelésekhez, az orvosokhoz, a nővérekhez és természetesen a gyermek aktuális állapotához. Sokszor előfordul, hogy egy hirtelen megrendelt vizsgálat miatt félbe kell hagyni az órát, vagy az éppen bekötött infúzióval aznap nem tud írni a gyermek, vagy a megkapott gyógyszertől egyszerűen elalszik vagy rosszul lesz. Ezekre a körülményekre nem lehet előre készülni, hirtelen kell kitalálnom valami megoldást, úgy alakítanom az órát, hogy tudjunk a tananyaggal haladni.

Mi inspirál a munkádban?

A matematikát végtelenül izgalmas és szerethető tantárgynak tartom. Sajnos sokszor találkozom azzal, hogy a gyerekek nem szeretik a matekot vagy félnek tőle, mert valamikor korábban elvesztették a fonalat, valami lényegeset nem értettek meg. Szeretném mindenkinek megmutatni, hogy lehet és érdemes szeretni a matekot!

Jó érzés, hogy azzal, amit szeretek, még segíteni is tudok nekik!

5+1 érv, hogy idén nekünk add az 1%-ot!

5+1 érvünk van, hogy idén nekünk add az 1%-ot!

 

  1. Mert már eddig is egyedülálló dolgokat hoztunk létre az adó 1% felajánlásokból: otthont a súlyos betegséggel küzdő családoknak, támogatást a gyermekek gyógyulásához.
  2. Mert azokat segítjük, akik épp a legijesztőbb dolgot élik át: gyermekük életveszélyes állapotát.
  3. Mert nem engedhetjük el a ránk bízottak kezét a kórházból való hazatérés után sem: hónapok helyett évekig szeretnénk támogatni őket!
  4. Mert idén egy újabb hatalmas dologba vágunk bele: új gyógyító központot hozunk létre azoknak, akiknek segítségre van szükségük a tovább éléshez.
  5. Mert ezt nem halogathatjuk tovább: a családok segítségre várnak. A Ház megvan, de ha idén nem kezdjük el a felújítást, még egy tél alatt olyan állapotba kerülhet, ahonnan már lehetetlen helyrehozni…

+1. Mert az adó 1% felajánlásoknak köszönhetően eddig is minden álmunk valóra vált – ezt sem fogjuk elengedni!

Megtaláltad a legjobb helyet az adó 1%-nak – miért keresgélnél tovább? 🙂

Rendelkezz még ma, és holnap már ne legyen rá gondod!

Adószámunk: 18256110-1-43

Online felület, ahol a legegyszerűbb intézni:

https://eszja.nav.gov.hu/app/login/#login

Emlékkönyv – Dorka kacskaringós útja

Dorka és Gabi

– Miről szól a mese amit írsz, Dorka?

– A betegségemről.

– És mi lesz benne a legjobb?

– A vége. Az, hogy nem haltam bele a leukémiába.

Megrázó mondatok, Dorka mégis teljes természetességgel beszél a meséről, amit a gyógyulás felé vezető útjáról ír.

2 éves volt, amikor kiderült, hogy leukémiás, így a diagnózist követően azonnal meg is kezdték a pici lány protokoll szerinti kezelését Szerbiában, ahol a család él. A közel egy évig tartó kemoterápiás kezelés sikeresnek bizonyult, a nagy ijedtség után a szülők végre úgy érezték, hogy fellélegezhetnek. Akkor még nem tudhatták, hogy mekkora út áll előttük.

Otthon, 300 km-re a hazától

A Démétér Ház nemcsak az egész ország területéről, de határon túlról érkező betegeknek és családjaiknak is otthont ad. Dorkáék 300 km-re laknak Budapesttől, az életmentő kezelésekre azonban csak itt volt lehetőségük. Így lettek ők visszatérő lakói a Háznak.

Dorka betegsége a kezelést követő ötödik évben kiújult, és a leukémia ekkor már egy agresszívabb formában jelentkezett. Sajnos az ezt követő féléves kemoterápiás kezeléssel már nem tudták megállítani a súlyos betegséget, így nem volt más lehetőség, csak a csontvelő-transzplantáció. Ekkor került először a kislány a Vajdaságból a Dél-Pesti Centrumkórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályára. Kétségbeejtő lehet belegondolni is, hogy mit élt át édesanyja, Erika, amikor legkisebb gyermeke kiújuló betegségével otthonuktól több száz kilométerre kellett szembenéznie. Ezek azok a pillanatok, amikor segítő kezet nyújtva állunk a családok mellé, és biztosítjuk őket, hogy végtelen szeretettel és törődéssel fogjuk őket végigkísérni a gyógyulás útján.

„Az első pillanattól kezdve éreztem Gabin és Mónin, hogy megértik a problémáinkat, és sugárzik belőlük a szeretet” – emlékszik vissza Erika.

Budapesten megvizsgálták a családtagokat, és szerencsére Dorka idősebb testvére, Gábor megfelelő donornak bizonyult. A csontvelő- transzplantáció előkészítésének idejére az akkor 16 éves fiú is beköltözött a Démétér Házba, így a család egymást erősítve nézhetett szembe az újabb megpróbáltatással.

“Ez a hely lett a bázisunk”

A közel héthónapos tartózkodásuk után hazaköltözhettek Szerbiába, de ezután is hetente, majd havonta kellett kontrollvizsgálatokra járniuk. A helyzetet még inkább nehezítette, hogy a kemoterápiás kezelés időszakában Dorka agyhártyagyulladást kapott, amelynek hatására csontkinövések jelentek meg a lábában. Az évek során ezek egyre inkább gátolták őt a mozgásban, így csípőrekonstrukciós műtétet végeztek Dorkán. Természetesen a lábadozás időszakát is nálunk töltötte anya és lánya, hiszen az évek során valóban ez a hely lett a bázisuk.

„Messziről jövünk, és a vizsgálatokat egy nap alatt nem tudjuk elintézni. Lakást nem tudok bérelni, így hatalmas segítség, hogy itt mindig megalszunk, és nem kell ingázni” – mondja Erika.

A csípőműtét óta Dorka járókerettel jár, azonban a Démétér Ház csapata mindent megtesz a kislány felépüléséért. Gyógytornászunk, Andris segítségével zajlik a rehabilitációs munka, és bízunk benne, hogy a kislány hamarosan segítség nélkül sétálhat a Démétér Ház kertjében. Pszichológusunk pedig a betegség feldolgozásában segít Dorkának – ennek keretében születik a mese is, a kislány saját rajzaival.

„Arra gondolok, hogy mennyien állnak mellettünk, és ebből erőt tudok meríteni. Végtelenül hálás vagyok a Démétér Háznak és az önkénteseknek. Nélkülük nem sikerülne.” – mondja Erika.

Dorka a nehéz gyerekkor ellenére is megőrizte derűjét. Igazán bátor kislány, aki még azt is vállalta, hogy a kamerák előtt beszélgessen Magyarósi Csabával, amikor riportfilm készült a Démétér Házról! Sugárzó személyiségéből mindenki erőt meríthet, aki csak megismeri!

 

Nem adhatnánk otthont Dorkának és sorstársainak az adó 1% felajánlások összege nélkül.
Rendelkezz Te is még ma, hogy holnap is folytathassuk a munkát!
Adószámunk: 18256110-1-43
idn poker slot server thailand
megasloto