A ház csupaszív munkatársai

Bemutatjuk a ház csupaszív munkatársait, akik nap, mint nap azért dolgoznak, hogy a házban lakó családok biztonságban és otthon érezzék magukat. A képekért köszönet Lovagi Milánnak!

 

Dr. Kriván Gergely – Alapítványunk elnöke, a Gyermek Csontvelő-Transzplantációs osztály vezető főorvosa, akinek ezer más feladata mellett mindig jut ideje arra, hogy részt vegyen a ház életében.

 

 

Sedlák Gabriella – A Démétér Ház program-koordinátora, az alapítvány szíve, lelke. Elhivatottsága, áldozatos munkája és rendületlen kitartása minden itt gyógyuló gyereknek és szülőnek hitet és erőt ad betegség elleni küzdelemben.

 

 

Miszlai Móni – A ház gondnoka, akire sokkal inkább illik a gondoskodó jelző. Nemcsak a ház zökkenőmentes működését tartja szem előtt, hanem szívvel-lélekkel törekszik arra, hogy lakóink otthon érezzék magukat ebben a nehéz időszakban.

 

 

Pallag Erika – Lelkes tanítónk, biológia szakos tanárunk, aki az oktatás mellett az iskolai rendezvényeket is behozza a házba. Rendhagyó tanévnyitót és tanévzárót szervez, újságot szerkeszt a gyerekek írásaiból és rajzaiból. Egyszóval gondoskodik arról, hogy megtörje a gyógyuló nebulók hétköznapjainak egyhangúságát.

 

 

Domokos Krisztina – Csupaszív pedagógusunk, aki óriási türelemmel segít a gyerekeknek kiigazodni a reál tantárgyak útvesztőjében.

 

 

Regéczy-Nagy Katalin – 2 gyermekes szuperhős anyuka, aki szabadidejében önkéntesként segíti munkánkat. Ha kell sütit süt, máskor támogatókat szerez. Nincs olyan feladat, amit nem a legnagyobb erőbedobással teljesítene.

 

Jótékonysági borkóstoló a Démétér Házért

A Rotary Club Budapest-Center szeretettel vár minden kedves borkedvelő vendéget a negyedik alkalommal megrendezendő jótékonysági borkóstolóján, a “Rotary Beaujolais – Újbor ünnepe” rendezvényen.

 

Az idei ünnep különlegessége, hogy Rotary Club Budapest-Center az 5 éves születésnapját ünnepli. Az eseményen számos bort kóstolhatnak a kedves vendégek elegáns környezetben, kellemes lounge, acid jazz, balearic beat, latin, brazilectro és disco zenei aláfestéssel.

 

Az immár hagyománnyá vált eseményen befolyó adományok összegével az őssejt-transzplantáción átesett beteg gyerekek gyógyulását, rehabilitációjukat elősegítő Démétér Alapítványt támogatják a vendégek. ❤️

 

Adományjegy értéke:
4900 Ft (előreutalás esetén)
5900 Ft (a helyszínen)
2900 Ft (támogatói jegy / Rotaract)

 

Bankszámlaszám: Rotary Club Budapest-Center Egyesület
OTP Bank 11709040-20001735
Közlemény: Adomány – Rotary Beaujolais, “név”

 

A Beaujolais történetéről:
A Beaujolais a francia újbor ünnepe. 1985-től az Institut National des Appellations d’Origine új rendelete november 15. helyett, minden november harmadik csütörtökére tette át a Beaujolais nouveau forgalomba kerülésének legkorábbi dátumát; így a nemzetközi piacokon értékesített bor első palackjai éjfél után hagyhatják el a raktárakat, a belföldi szállítmányok pedig a pincészeteket.

 

2007-ben már 120 országban volt a társasági élet egyik eseménye a híressé vált újbor forgalmazásának kezdete, ahol a forgatókönyv szerint az egész világon egyszerre hangzik fel: “Le Beaujolais Nouveau est arrivé!”

Megtörtént az alapkőletétel!

A bundakabát is kevésnek bizonyult ugyan a hideggel szemben, de mégis eljött a pillanat 2017. december 4-én, hogy letegyük a Démétér Ház új szárnyának alapkövét!

Ez az időpont azt jelzi, hogy befejeződött a felújítandó házrész bontása és elindult az építkezés. Innen már, ha minden jól megy, nincs megállás a hat új apartman kialakításáig. Segítségre azonban még szükségünk van, mert jelenleg az építkezéshez szükséges 172 millió forintból még 122 millió forintot össze kell gyűjtenünk, de nagyon bizakodóak vagyunk, hiszen eddig is hatalmas társadalmi összefogásnak voltunk szemtanúi. (A bejegyzés alján találsz egy linket, ha van kedved most támogatni minket…) Várhatóan 2018 tavaszán fejezzük be az építkezést, és így az eddigi 8 helyett összesen 14 család költözhet majd vissza a házba!

A társadalmi összefogás ilyen formát is ölthet:

Ők azok, akik mind szebbé és emlékezetesebbé tették az alapkőletételünket, a ház építésének elkezdését, köszönjük nekik:

  • Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán – Egészségügyért Felelős Államtitkár
  • Litkai Gergely – Karinthy-gyűrűs humorista
  • Scheer Sándor – A Market Zrt., mint kivitelező vezérigazgatója
  • Dr. Kriván Gergely – Démétér Alapítvány kuratóriumi elnöke
  • Szabó Bálint – érintett hozzátartozó
  • Lukács Gergely – tubaművész (A Virtuózok 22 éves sztárja)
  • Koszticsák Szilárd – fotográfus kiállítása a Magyar Sajtófotó Pályázaton díjat nyert képeiből, melyeket a gyógyuló gyerekekről késztett

Ha szeretnél nekünk segíteni, hogy felépítsük a Démétér házat, akkor nem kell mást tenned, mint vásárolnod egy virtuálsi épületelemet: http://felepulunk.demeterhaz.hu/

Meghívó a Démétér Ház támogatóinak egy baráti vacsorára

idn poker slot server thailand