1000 és még több szív a Démétér Házért 2019-ben!

A Démétér Ház munkatársai egész évben azon dolgoznak, hogy a kis betegek az itt töltött hónapokban se szakadjanak ki teljesen a világból, a hétköznapi életből. Hiszünk abban, hogy gyógyulni nem csak fizikailag, hanem lelkileg és szociálisan is kell.

2019-ben is sok vidám program segített ebben a gyerekeknek és családjaiknak. Volt farsangi mulatság, rendhagyó tanévzáró és tanévnyitó, ősszel halloween alkalmából tökfaragás, decemberben pedig Mikulás-ünnepség és karácsonyváró koncert.

Hihetetlenül sikeres lett az 1000 szív a Démétér házért kampány, melyet Lovagi Milán fotós indított az év elején. A tervezett 1000 fotó helyett végül 4200 támogatónk fényképe kerülhetett rá a 4 méter hosszú plakátra, ami a Démétér Ház falát fogja díszíteni!

Nyáron lelkes támogató csapatunk Rajkán megszervezte az I. Jótékonysági futóversenyt és labdarúgó tornát, ami hagyományteremtő esemény lett, hiszen idén is lesz folytatása!

Ősszel pedig a Basic Collection szervezésében egy igazán különleges szék-aukció zajlott az Alapítvány javára.

December 6-án első alkalommal rendeztük meg a Mikulás-sapkában a gyermekekért! napot, amikor sok-sok Télapó-sapkás adományozónk üzent a gyerekeknek az ország minden pontjáról: gondolunk rátok, veletek vagyunk, gyógyuljatok meg!


Mindig nagy öröm számunkra, ha támogatóink meglátogatnak minket, körülnéznek a Házban, és közelebbről is megismerkednek a munkánkkal. Idén is több céges adományozó döntött úgy, hogy személyes látogatás keretében adják át adományukat.

A gyerekek természetesen az önkénteseink érkezésének örülnek a legjobban!

A Szeretetfonal csapatának gyógyító fonalbabái közül mindenki talál kedvencet, Puskás Peti és a The Biebers pedig rendszeresen megtáncoltatja a gyerekeket és a szülőket.

Az egyik kis lakónkat, a szakácsnak készülő Zénót Rácz Jenő sztárséf látogatta meg, de a gyereknap és a Mikulás-ünnepség sem valósulhatott volna meg a csupaszív önkéntesek segítsége nélkül.

 

A sok program mellett a Ház is épült-szépült az elmúlt hónapokban.

2019-ben összesen 54 család lakott hosszabb-rövidebb ideig a Démétér Házban. Annak érdekében, hogy mindenkit megfelelő körülmények között tudjunk fogadni, folyamatosan bővítjük, újítjuk a szobákat és a közös helyiségeket. Tavaly támogatóink segítségével szuper eszközök érkeztek a tornaszobába, hogy minden kis Hősünk megerősödve térhessen haza. Az új szárny konyhája mellett kialakítottunk egy játszószobát, és elkezdődött a régi szárnyban a fürdőszobák felújítása. Ezek fontos lépések, hiszen a megfelelő higiéniás körülmények biztosítása elengedhetetlen a transzplantáción átesett betegeknek.

A régi szárny berendezésének cseréje is elkezdődött, sok nagylelkű adományozónak köszönhetően szépen gyűlnek a kívánságlistánkon szereplő bútorok!

A “virtuális térben” is fejlődtünk, hiszen megújult a Démétér Ház honlapja, Facebook oldalunkon elértük a 7000 követőt, és elindult az Instagram oldalunk is.

Hihetetlenül hálásak vagyunk mindenkinek, aki 2019-ben mellettünk állt és támogatott minket – akár anyagilag, akár önkéntes munkával, vagy egy jó ötlettel, adománygyűjtő program szervezésével. A Démétér Ház lakóinak és munkatársainak is napról-napra hatalmas energiát ad az a sok szeretet, amit támogatóinktól kapunk!

Legyenek 2020-ban is tagjai a Démétér Ház nagy családjának, támogassák a kis hősök és családjuk testi-lelki gyógyulását!

Bekopogott hozzánk a Raiffeisen Bank

Látjátok a képen, hogy mekkora pénzösszeget ajándékozott nekünk a Raiffeisen Bank?

A Raiffeisen Bank – Hungary munkatársai személyesen hozták el hozzánk nem csak a rengeteg izgalmas lufit, hanem egy 500.000Ft értékű utalványt is!

Örömünkre egy nagyon kedves családunkkal vehettük át az ajándékot, akik 100 napja költöztek fel hozzánk a Nyírségből. Emlékeztek még a nyár elején felköszöntött 6 éves Dórira, aki testvérének, Pityukának donora, és középső tesójukra, Nórira? Most anyukájukkal és apukájukkal együtt mosolyognak ránk a fényképekről!

Órási hálát érzünk a Raiffeisen Bank – Hungary és kedves kollégái iránt, akik a társadalmi felelősségvállalás jegyében ajándékozták nekünk ezt a nagylelkű összeget! Terveink szerint a pénzadományból kertibútorokat, illetve a kórházi osztály ablakaira árnyékolókat fogunk vásárolni.
Szeretjük a hűsítő árnyékot és a szabadban való időtöltést, és szeretnénk ezt biztosítani családjainknak is!Köszönjük az egész Démétér csapat nevében!

Rendhagyó tanévzáró

Látnod kell ezeket a fotókat az idén negyedik alkalommal megrendezett rendhagyó tanévzárónkról!

Szokásunkká vált, hogy megünnepeljük a tanév végét a Démétér Házban is, mivel sok kishősünk a Démétér Tanárnénik segítségével gyógyulása közben is a távolból tartja a lépést osztálytársaival.
Tudjátok, a főorvosúr, Kriván doki (Dr Kriván Gergely a Szent László kórház Gyermekhematológia és Őssejt-transzplantációs Osztály osztályvezető főorvosa) nyitotta meg az eseményt, közvetlenségével ő is kivette részét a jó hangulatból. Fehér-sötétkék csíkos pólóban láthatjátok őt Erika tanárnéni mellett a vadonat új okos táblánk előtt.

No de el ne feledkezzünk a délután többi izgalmas programjáról! Miután az évvégi oklevelek kiosztásra kerültek, Lukács Gergely – az idei Virtuózok döntőse, a kishőseinknél szinte nagyobb méretű hangszerét, a tubát, játékosan mutatta be a kíváncsi gyerekeknek. A bátrabbak meg is próbáltak zenei hangot kicsikarni belőle. Mekkora tüdő kell a tubajátékhoz!

Még mielőtt kimentünk volna a meglepetésekkel teli kertbe, Vasvári Zolika megörvendeztetett bennünket Lackfi János Kukás dalával – éredmes rákeresni a versre.

A szabadban különféle akadályokat, játékokat próbáltak ki a gyerekek, tesóikkal, barátaikkal, barátnőikkel. Egy korábbi Démétér tanítványunk, Kriszti pedig csillámtetoválással ajándékozta meg a bevállalósabbakat!

…azt kérdezed, hogy mi történik azokon a képeken, ahol a nappaliban körben állnak a gyerekek egymás kezét fogva? Puskás Peti, aki évek óta kitartó önkéntesünk, elhozta zenész barátait is, hogy megtáncoltassák nem csak a gyerekeket, hanem kishőseink szüleit is!


A szuper hangulatot már csak a XIX. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tűzoltói tudták megkoronázni. Ingyen vállalták, hogy a mentőkosarukban 50 méter magasba emelnek mindenkit, aki fölülről szeretné megnézni a várost, a kórházat vagy épp a Démétér Házat.

2017

CosHelp

Az 501-es Légió Magyarországi Helyőrségének tagjai idén június 9-én ismét meglátogatták kishőseinket a Szent László kórház Gyermekhematológia és Őssejt-transzplantációs Osztályán és a Démétér Házban. Hatalmas mosolyok és óriási kíváncsiság fogadta őket!

Az élményszerző látogatás jelentőségét nehéz lenne jobban összefoglalni, mint ahogy Kecskeméti Éva, osztályos pszichológusunk tette.

“A Szent László Kórház Gyermekhematológia és Őssejt-transzplantáció Osztályán kezelt gyerekek gyakran hónapokat töltenek egyszemélyes kórtermeikben, a külvilág ingereitől elzártan. Ebben a bezártságban és izolációban fantasztikus, a kórházi mindennapokból kizökkentő élményt, másokkal megosztható különleges emléket jelent, amikor ismert és kedvelt figurák bőrébe bújva meglátogatják őket a CosHelp csoport tagjai. A gyerekeken és a szülőkön kívül nekünk kórházi dolgozóknak is örömöt, és különlegességet csempésznek a napi munkába nem utolsó sorban azzal, hogy látjuk mekkora élményt szereznek a gyerekeknek. Reméljük minél több kórházban és minél többször sikerül ilyen élményeket szerezniük.”

A látogatásról készült további képek megtekinthetőek a CosHelp csapat facebook oldalán.

Benned is ott rejlik a nagylelkűség!

Olyan sokat jelent nekünk, amikor egy ismerős vagy egy eleddig ismeretlen személy a gyermekekre gondol és ajándékkal a kezében bekopog hozzánk!

Nézzétek mennyi kincset kaptunk tegnap! Ezerszínű gyöngyöket, flittereket és izgalmas társasjátékokat! Azonnal hozzálátunk a gyöngyfűzéshez és a játékok felavatásának! Ki tudja mikor lesz vége!

❤ Köszönjük a kincsek adományozóinak, jótevőinknek – Bundik Attilánének es Bundik Orsinak az ajándék

A Vasas SC válogatott meze

Elkelt a Vasas SC szuper-különleges válogatott meze! Jótevőnk, Tibor, Budapesten született és 10 éves kislányára a legbüszkébb. Nemcsak azért vett részt az árverésen, mert hatalmas Vasas SC drukker, de azért is, mert így szeretett volna segíteni a Démétér ház gyermekeinek, családjainak.

Szuper Levente és a Vasas SC egy különleges válogatott mezt ajánlott fel a Démétér Ház árveréséhez februárban. Tibor pedig jótékonysági licitünkön a mez megvásárlásával 60 ezer forinttal támogatta a Démétér ház családjait. Ebből az összegből egy családunknak a teljes havi rezsijét tudjuk állni, mely hatalmas segítség.

Összefogunk a Démétér ház bővítéséért! Velünk tartassz?
Adó 1% támogatásoddal: Fogd meg a Démétér ház kezét Te is adód 1%-ával!
Adószámunk: 18256110-1-43
Megosztással: Családod, barátaid, kollégáid körében

Bővül a Démétér Ház!

A Démétér Ház évről évre egyre több családnak biztosít otthont a gyermekük gyógyulása során! A Szent László kórház, látva törekvéseinket és eredményeinket, rendelkezésünkre bocsájtotta az 5. pavilon másik szárnyát is, így idén lehetőségünk van a Démétér Ház bővítésére, ahol többek között további 6 apartman kerülne kialakításra! A kibővített házat össze tudjuk nyitni a jelenleg használt 5-ös pavilon közösségi terével és a másik 9 apartmannal. A bővítés után már összesen 15 apartmanban szeretnénk fogadni a gyógyuló gyerekek és fiatalok családjait. Minden apartmanhoz saját fürdőszoba tartozik majd.

Az első nagylelkű felajánlást a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kar, Építőművészeti Doktori Iskola tette. Sugár Péter DLA vezetésével a Doktori Iskola hallgatói: Glap Thi Min Trang, Ilyés-Fekete Zsuzsa, Kovács-Magyari Zsuzsa és Kun Tamás elkészítették a koncepciótervet a Démétér Ház bővítésére. A költségkiírást önzetlen támogatásként Kollár László készítette, a MAgyar Építő Zrt. költségvetési csoportjának vezetője. Felajánlásukat ezúton is nagyon köszönjük!

A felújítást a pincétől a padlásig tervezzük, amel során az alapokat megerősítjük, az épületet szigeteljük, falakat mozgatunk és újakat építünk, minden épületgépészeti rendszert kialakítunk és bevezetünk. A belsp terek esetében a praktikusságra, lakhatóságra, biztonságra, használhatóságra törekszünk, valamint arra, hogy szerethető legyen.

A bővítést 3 ütemben szeretnénk megvalósítani. Az első ütemben az alapozási. értékmegőrző munkálatokra kerülne sor. Első célkitűzésünk, hogy az első ütemhez szükséges 40 millió forint nyárra rendelkezésünkre álljon.

A Démétér Ház azonban sokkal több, mint egy apartmanház, nemcsak lakhatást biztosít, hanem az őssejt-transzplantáción átesett gyermekek és családjuk folyamatos rehabilitációjára is teret és lehetőséget teremt!

A kibővített közösségi tér a lakhatás mellett alapítványunk rehabilitációs programjainak helyszínéül is szolgál majd! Itt rendezzük a Télapó és karácsonyi ünnepséget, a születésnapi zsúrokat és a tanévzáró ünnepséget is! A tornateremben pedig gyógytornászunk folyamatosan megfelelő körülmények között tud majd foglalkozni a gyermekekkel, hogy a gyerekek állóképességüket a kezelések alatt is megőrizhessék! A napfényes tanulószobában az iskolás korúak nyugodt körülmények között tudnak lépést tartani társaikkal a kórházban dolgozó tanító nénik segítségével.

A bővítés megvalósításához további támogatókat keresünk! Amennyiben bármilyen módon segíteni tudná törekvésünket, kérjük forduljon bizalommal Sedlák Gabriella szociális program koordinátorhoz! 06-70-621-7711

Számlaszámunk: 10102086-56951900-01001003
További számlaszámaink >>

 

Ő a Démétér Mikulás 8 éve

Olvassátok csak hűséges Mikulásunk motivációját:

“Miért segítek 8 éve mint Szent Miklós?
Röviden : Csak
Hosszabban : Mert amikor először mentem ,még nem tudtam mire vállakozom. Most már igen:  Az első év után én is sírtam, akár a steril boxoknál akár az osztályon jártam. A harmadik évtől 2 in 1, mentem mint Mikulás és mentem a járóbeteg onkológiára kontrollra. És ez így megy 5 éve.
Szóval amikor a szülőkre nézek tudom hogy nem az a szívás ha az ember rákot kap, hanem amikor a gyerekéről állítják fel ezt a diagnózist.
Ez a harcosok klubja.”

Stadmüller Ottó

idn poker slot server thailand