Virágozzon a Démétér Ház!

A virágokkal teli kert látványa üdítően hat az emberre, nyugalmat és életkedvet sugároz 🌻🌷

A beteg gyerekeknek és szüleiknek nagy szükségük van ezekre, hogy erőt merítsenek a mindennapos küzdelemhez. A steril, fehér falú kórházi szoba után a Démétér Házban végre színes tárgyak és növények vehetik körbe a családokat 🌺

A hónapokig tartó bezártság után pedig hatalmas öröm, amikor a ház körüli parkos részen végre sétálhatnak, játszhatnak a gyerekek 🤸‍♀️

A járvány miatt a Démétér Ház melletti területek rendezése idén sajnos elmarad, azonban a szobákhoz tartozó kiskerteket színes, illatos virágokkal szeretnénk megtölteni, hogy még vidámabbá és otthonosabbá varázsoljuk a környezetet kislakóink és családjaik számára! 💐

Lilát a nyugalomért, sárgát a vidámságért…

Megújult kívánságlistánkon színek szerint csokrokba kötöttük a szebbnél szebb virágokat!

Egy-egy csokor megvásárlásával Te is hozzájárulhatsz, hogy a Démétér Házban virágos jókedv uralkodjon! 😁

💚 https://demeterhaz.hu/kivansaglista/ 💚

A hónap csupaszív alkotója – Augusztus

Folytatódik A HÓNAP CSUPA❤️ ALKOTÓJA kampányunk!

Minden hónapban egy magyar kézműves, alkotó mellénk áll, és a bevételének egy részével a Démétér Alapítványt támogatja! 🥰

Színes, könnyed selymek, melyek tökéletesen illenek a nyári meleg, napsütéses, színekkel teli hangulathoz! ☀️

Augusztusi csupa❤️ alkotónk Kovács Zsóka selyemfestő, aki csodálatos, egyedi sálakat, kendőket készít!

A kendőkön kívül ékszereket és csinos ruhákat is találtok a kínálatban. Válogassatok a munkái közül, hiszen ebben a hónapban vásárlásotokkal a Démétér Házat is  támogatjátok! 🤩

“Alkotásaimhoz az inspirációt a körülöttem lévő világ szépségei, a természet csodái, az évszakok szemet gyönyörködtető színei, a fények változásai, a dalok, a zenék, a versek, átélt élményeim adják, amelyek érzéseket, hangulatokat keltenek bennem”

http://www.kerzsoki.hu

❤️❤️❤️

Keressük további csupaszív alkotóinkat!

Kézműves termékeket készítesz és árulsz? Szeretnél alkotásaiddal egy jó cél támogatni? 

Legyél te is csupaszív alkotó!

Válassz egy hónapot, amikor a bevételed 10%-át a Démétér Alapítvány javára, a daganatos gyerekek gyógyulásáért ajánlod fel! Mi pedig facebook oldalunkon hirdetjük a termékeidet, hogy minél többen vásároljanak tőled, a hónap csupaszív alkotójától!

Jelentkezésedet a [email protected] email címre várjuk! 🙏

Panda szobánk is gazdára talált!

Az óriáspanda védett állat – gondoskodásra, kiemelt figyelemre van szüksége, akárcsak a Démétér Házban gyógyuló gyerekeknek.

Panda szobánk 🐼 most örökbefogadóra talált: az Avalon Motors Kft. vette pártfogásába, így a következő egy évben az ő nagylelkű támogatásuk biztosítja az itt lakó családoknak a gyógyuláshoz szükséges otthonos, barátságos és biztonságos környezetet! 🥰

💚 Hálásan köszönjük, hogy mellénk álltak! 💚


Még 11 szobánk vár örökbefogadóra!

Ha Te vagy a családod, vállalkozásod, munkahelyed szeretne csatlakozni, jelentkezz!

Támogasd a Démétér Ház egyik szobájának fenntartását!

Részletes információkért írj nekünk a [email protected] címre!

35 nyuszi érkezett a Házba!

A Tündériennart Alkotóműhely kezdeményezésének köszönhetően 35 db gyógyító Matu-nyuszi érkezett múlt héten a Démétér Házba! 🐰

Mostantól kis hőseinket ilyen helyes kis ugrifülesek várják a Démétér Házban! 🥰

Nincs két egyforma belőlük, így mindenki választhat majd egy neki tetsző kedvencet! 😍

A kampány pedig folytatódik! Hamarosan újabb tündéri nyuszik készülnek a műhelyben, amiket a https://www.tunderiennart.hu oldalon lehet megvásárolni a Démétér Házban lakó gyerekek számára! A gyógynyuszit küldő vásárlók pedig letöltehető ajándékot kapnak. 🎁

 

 

 

Örökbefogadták a Kenguru szobát!

A kengurumama gondosan óvja kicsinyét az erszényébe rejtve, amíg a kiskenguru eléggé megnő és megerősödik ahhoz, hogy megvédje magát a természetben. 🦘

A Démétér Ház Kenguru szobája is ilyen biztonságos, barátságos kuckó, ahol együtt lehet a család a betegség legnehezebb hónapjaiban, és együtt örülhetnek a gyógyulás felé vezető minden apró lépésnek! 👨‍👩‍👧‍👦

A Kenguru szoba fenntartását most egy évig a Szabó Autójavító Kft. támogatja örökbefogadóként! 🥰

Tavaly elnyerték a Családbarát Munkahely címet, most pedig új tartalommal töltötték meg a “családbarát” fogalmat: Kenguru szobánk örökbefogadójaként segítenek, hogy a családok együtt maradhassak azokban a nehéz hónapokban, amikor a legnagyobb szükségük van egymás támogató közelségére!

💚 Hálásan köszönjük, hogy mellénk álltak! 💚


Még 12 szobánk vár örökbefogadóra!

Ha Te vagy a családod, vállalkozásod, munkahelyed szeretne csatlakozni, jelentkezz!

Támogasd a Démétér Ház egyik szobájának fenntartását!

Részletes információkért írj nekünk a [email protected] címre!

A hónap csupaszív alkotója – Július

Folytatódik A HÓNAP CSUPA❤️ ALKOTÓJA kampányunk!

Minden hónapban egy magyar kézműves, alkotó mellénk áll, és a bevételének egy részével a Démétér Alapítványt támogatja! 🥰

Júliusban egy igazi különlegességet mutatunk nektek: fából készült, egyedi tollakat készít a Pendors!

“Miért a fa? Mert egy csoda. Ősidők óta használjuk és mindennapi életünk része. Némelyik több száz évet is élhet, és látja honnan mivé fejlődőt a világunk. Némelyiknek nem adatik meg, hogy sokáig a földünk része legyen. Viszont rövid élete alatt is sok minden részese volt, ezt láthatjuk az évgyűrűiben. Ha már nem élhet tovább a bolygónk szerves részeként, akkor sincs veszve semmi, tovább kisér minket fatoll formájában. Ott van minden felelős döntésünk mögött, az életünk részese marad.”

Elegáns ajándék lehet egy ilyen kézzel készült szép toll.

Ebben a hónapban minden eladott toll árából 5000 Ft-tal a Démétér Házat támogatja! 🥰

Nézzetek körül a honlapján vagy a facebook oldalán!

❤️❤️❤️

Keressük további csupaszív alkotóinkat!

Kézműves termékeket készítesz és árulsz? Szeretnél alkotásaiddal egy jó cél támogatni? 

Legyél te is csupaszív alkotó!

Válassz egy hónapot, amikor a bevételed 10%-át a Démétér Alapítvány javára, a daganatos gyerekek gyógyulásáért ajánlod fel! Mi pedig facebook oldalunkon hirdetjük a termékeidet, hogy minél többen vásároljanak tőled, a hónap csupaszív alkotójától!

Jelentkezésedet a [email protected] email címre várjuk! 🙏

Pillangó szobánk örökbefogadói

Panka csinos, mosolygós kishölgy 😊💃

Szüleivel két hónapja lakik a Démétér Ház Pillangó szobájában. 🦋

“Soha nem fogjuk tudni teljesen meghálálni, amit ettől a helytől és az itt dolgozó emberektől kaptunk” – mondja Panka édesapja. “Köszönetképpen szeretnénk támogatni a Ház fennmaradását, Panka sorstársainak gyógyulását”. 💐

A család úgy döntött: négy hónapra örökbe fogadják a szobát, ami számukra is biztosította, hogy a betegség nehéz hónapjait együtt tölthessék, és végig kislányuk mellett lehessenek.

Így ők az első örökbefogadóink! 🥰

Hálásan köszönjük Panka családjának a támogatást! 🙏

 

Ha Te vagy a családod, vállalkozásod, munkahelyed szeretne csatlakozni Pankáékhoz, jelentkezz örökbefogadónak!
Támogasd a Démétér Ház egyik szobájának fenntartását!
Részletes információkért írj nekünk a [email protected] címre!

Családbarát a munkahelyed? 👨‍👩‍👧‍👦

Családbarát munkahelyed van?

Most méginkább az lehet, ha örökbe fogad egyet a Démétér Ház “családmentő” szobái közül!

A Démétér Ház Budapesten, a Szent László kórház területén található. Azért jött létre, hogy a csontvelő-transzplantáció miatt vidékről ide kerülő gyerekeknek biztosítsuk szüleik állandó jelenlétét, hiszen ez elengedhetetlen a gyógyuláshoz.

Így a családok együtt maradhatnak azokban a nehéz hónapokban, amikor a legnagyobb szükségük van egymás támogató közelségére!

A koronavírus járvány miatt nehéz helyzetbe kerültünk, hiszen számos jótékonysági rendezvényünk elmarad, bevételi lehetőségeink csökkennek. Már a napi kiadások fedezése is egyre nehezebb.

Ahhoz, hogy a Démétér Ház továbbra is fennmaradhasson, 14 “örökbefogadóra” van szükségünk, akik vállalják, hogy fél- vagy egy éven keresztül támogatják egy-egy szoba fenntartását.

Magánszemélyek mellett ebben a nehéz helyzetben különösen is számítunk céges adományozóink segítségére!

Legyen a te munkahelyed is örökbefogadónk, így nálatok is új tartalommal bővülhet a "családbarát vállalat" kifejezés! 👨‍👩‍👧‍👦

Részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot a [email protected] email címen!

📢 Légy a “hírvivőnk”, szólj a főnöködnek erről a lehetőségről!

Köszönjük a közreműködésedet! 🤗

Nyuszik és tisztítószerek – így segíthetsz most nekünk!

Nyuszi a gyerekeknek, tisztítószer a szülőknek – ezekkel tudsz most leginkább segíteni a Démétér Ház lakóinak!

Nálunk minden apróság számít! A járvány miatti nehéz helyzetben különösen igaz, hogy a legkisebb támogatás is hatalmas segítség számunkra, legyen szó akár egy kedves játékfiguráról a gyerekeknek, vagy egy-egy adag takarítószerről, amivel hozzájárulhatsz a Démétér Ház tisztaságához!

Gyógyító matu-nyuszik

Júniusi csupa❤️ támogatónk, a TündériennArt Alkotóműhely által indított kapmány keretében ajándék nyuszifigurát vásárolhatsz, amit a Démétér Ház kis lakóinak juttatnak el! 🐰

Ezek a tündéri játékok igazi gyógyító barátai lesznek majd a gyerekeknek! 🥰

Részletek a honlapjukon: https://www.tunderiennart.hu/adomany-nyuszi-168

És ha már itt jársz, érdemes körülnézni a babák, textiljátékok között is! Remek születésnapi, névnapi, vagy akár ballagási ajándékokat találhatsz náluk, és ha most rendelsz tőlük, azzal Te is csupaszív támogatónkká válhatsz! 😇 Júniusban ugyanis minden megrendelés értékének 10%-át a Démétér Alapítvány javára ajánlják fel! 😊

A tisztaság nálunk életmentő!

Takarítás, mosás, fertőtlenítés – a Démétér Házban ezeket az itt lakó szülők végzik, akik tudják: gyermekük élete múlhat azon, hogy megfelelően steril környezetben töltsék a műtét utáni első hónapokat ⚠️

Ők mindent megtesznek, hogy ezt biztosítsák számukra!

Egy-egy csomag tisztítószer megvásárlásával Te is segíthetsz, hogy gyermekük biztonságban legyen!

Napfényes nappali, fürdőszobai frissesség, tökéletes higiénia – kívánságlistánkon most olyan csomagokat állítottunk össze, melyek minden fontos tisztítószert- és eszközt tartalmaznak egy-egy helyiség takarításához, fertőtlenítéséhez.

Bár a korlátozások enyhültek, a járvány még nem múlt el.

Vigyázz magadra, vigyázz a szeretteidre, és segíts, hogy mi is vigyázhassunk a gyerekekre! 🙏

👉 Nézd meg, mire van most a legnagyobb szükségünk: https://demeterhaz.hu/kivansaglista/

Szobáink örökbefogadókat keresnek!

“Főorvos úr azt mondta, szeretnék, ha a jövő hét második felében, esetleg a jövő hétvégén Máté kiköltözhetne a kórházból a Déméter házba. Ez azt jelentené, hogy onnan járnánk át kontrollokra. És fantasztikus lenne!!”írja Máté anyukája egy facebook bejegyzésében.

Mátéhoz hasonlóan a transzplantációs osztályon kezelt gyerekek és szüleik számára hatalmas lépés, amikor a kórházi szobából átköltözhetnek a Démétér Házba!

A steril, szinte üres kórterem helyett itt színes, kényelmes bútorok, babzsákok veszik körbe a családot, orvosi eszközök helyett játékok töltik meg a polcokat.

Vannak családok, ahol mindkét szülő, sőt a testvérek is a Démétér Házba költöznek, így a gyógyulás első, legnehezebb hónapjaiban mind támogatni tudják a kis beteget 👨‍👩‍👧‍👦

Így van ez Máté esetében is.

“Kezdetben az Orrszarvú apartmanban laktunk, de az négyünknek szűkös lett volna, így mikor a Kenguru apartmanból kiköltöztek, átköltözhettünk ide, ahol már kényelmesen elférünk Mátéval együtt is” – meséli lelkesen az anyuka.

Orrszarvú, Kenguru, Panda, Csiga… – a szobák itt számok helyett egy-egy kedves állatról lettek elnevezve, hogy a pici gyerekek számára is könnyen megjegyezhető és barátságos legyen 🐼 🐴 🐣

A Démétér Ház 14 kis állatkája most 14 nagylelű örökbefogadót keres! 🥰

A járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe került az Alapítvány.

Jelentős bevételektől és adományoktól esünk most el. Eddig fejlesztésekre, felújításokra is tudtunk fordítani – most már a napi kiadások fedezése is egyre nehezebb!

Ahhoz, hogy a Ház továbbra is fennmaradhasson, 14 “örökbefogadóra” van szükségünk, akik vállalják, hogy fél- vagy egy éven keresztül támogatják egy-egy szoba fenntartását!

Magánszemélyek mellett ebben a nehéz helyzetben különösen is számítunk céges adományozóink segítségére! Legyen az Te munkahelyed is “családbarát”, a Démétérben lakó családok támogatásával!

Örökbefogadót kereső szobáink: elefánt, cica, ló, orrszarvú, panda, szitakötő, papagáj, kenguru, hangya, pillangó, pingvin, bagoly, tapír, csiga.

Te melyiket választod? 🙃

Részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot a [email protected] email címen!

idn poker slot server thailand
https://mix-parlay.sgp1.cdn.digitaloceanspaces.com/index.html https://siji4d.sgp1.cdn.digitaloceanspaces.com/index.html https://imba-slot.sgp1.cdn.digitaloceanspaces.com/index.html
megasloto