1000 és még több szív a Démétér Házért 2019-ben!

A Démétér Ház munkatársai egész évben azon dolgoznak, hogy a kis betegek az itt töltött hónapokban se szakadjanak ki teljesen a világból, a hétköznapi életből. Hiszünk abban, hogy gyógyulni nem csak fizikailag, hanem lelkileg és szociálisan is kell.

2019-ben is sok vidám program segített ebben a gyerekeknek és családjaiknak. Volt farsangi mulatság, rendhagyó tanévzáró és tanévnyitó, ősszel halloween alkalmából tökfaragás, decemberben pedig Mikulás-ünnepség és karácsonyváró koncert.

Hihetetlenül sikeres lett az 1000 szív a Démétér házért kampány, melyet Lovagi Milán fotós indított az év elején. A tervezett 1000 fotó helyett végül 4200 támogatónk fényképe kerülhetett rá a 4 méter hosszú plakátra, ami a Démétér Ház falát fogja díszíteni!

Nyáron lelkes támogató csapatunk Rajkán megszervezte az I. Jótékonysági futóversenyt és labdarúgó tornát, ami hagyományteremtő esemény lett, hiszen idén is lesz folytatása!

Ősszel pedig a Basic Collection szervezésében egy igazán különleges szék-aukció zajlott az Alapítvány javára.

December 6-án első alkalommal rendeztük meg a Mikulás-sapkában a gyermekekért! napot, amikor sok-sok Télapó-sapkás adományozónk üzent a gyerekeknek az ország minden pontjáról: gondolunk rátok, veletek vagyunk, gyógyuljatok meg!


Mindig nagy öröm számunkra, ha támogatóink meglátogatnak minket, körülnéznek a Házban, és közelebbről is megismerkednek a munkánkkal. Idén is több céges adományozó döntött úgy, hogy személyes látogatás keretében adják át adományukat.

A gyerekek természetesen az önkénteseink érkezésének örülnek a legjobban!

A Szeretetfonal csapatának gyógyító fonalbabái közül mindenki talál kedvencet, Puskás Peti és a The Biebers pedig rendszeresen megtáncoltatja a gyerekeket és a szülőket.

Az egyik kis lakónkat, a szakácsnak készülő Zénót Rácz Jenő sztárséf látogatta meg, de a gyereknap és a Mikulás-ünnepség sem valósulhatott volna meg a csupaszív önkéntesek segítsége nélkül.

 

A sok program mellett a Ház is épült-szépült az elmúlt hónapokban.

2019-ben összesen 54 család lakott hosszabb-rövidebb ideig a Démétér Házban. Annak érdekében, hogy mindenkit megfelelő körülmények között tudjunk fogadni, folyamatosan bővítjük, újítjuk a szobákat és a közös helyiségeket. Tavaly támogatóink segítségével szuper eszközök érkeztek a tornaszobába, hogy minden kis Hősünk megerősödve térhessen haza. Az új szárny konyhája mellett kialakítottunk egy játszószobát, és elkezdődött a régi szárnyban a fürdőszobák felújítása. Ezek fontos lépések, hiszen a megfelelő higiéniás körülmények biztosítása elengedhetetlen a transzplantáción átesett betegeknek.

A régi szárny berendezésének cseréje is elkezdődött, sok nagylelkű adományozónak köszönhetően szépen gyűlnek a kívánságlistánkon szereplő bútorok!

A “virtuális térben” is fejlődtünk, hiszen megújult a Démétér Ház honlapja, Facebook oldalunkon elértük a 7000 követőt, és elindult az Instagram oldalunk is.

Hihetetlenül hálásak vagyunk mindenkinek, aki 2019-ben mellettünk állt és támogatott minket – akár anyagilag, akár önkéntes munkával, vagy egy jó ötlettel, adománygyűjtő program szervezésével. A Démétér Ház lakóinak és munkatársainak is napról-napra hatalmas energiát ad az a sok szeretet, amit támogatóinktól kapunk!

Legyenek 2020-ban is tagjai a Démétér Ház nagy családjának, támogassák a kis hősök és családjuk testi-lelki gyógyulását!

Mikulás-sapkában a gyermekekért

Idén első alkalommal rendezzük meg a MIKULÁS-SAPKÁBAN A GYERMEKEKÉRT napot.
A Mikulás, mint minden évben, idén is személyesen látogat el a Démétér Házban gyógyuló gyerekekhez. Ezúttal azonban még nagyobbat mertünk álmodni: mi lenne, ha nem egy, hanem legalább tízezer Télapó üzenne az ország minden pontjáról: veletek vagyunk, gondolunk rátok, gyógyuljatok meg!
Legyél a 10 000 Mikulás egyike, akik idén megajándékozzák a Démétér Ház lakóit!
Hogyan csatlakozhatsz?
1. Oszd meg facebook eseményünket, hívd meg rá barátaidat is! Ezzel segíthetsz, hogy a kezdeményezésünk híre minél több emberhez eljusson.
2. Szerezz be egy Mikulás-sapkát, és december 6-án tölts fel egy képet magadról vagy barátaiddal közösen! Használd a #10000mikulas hashtaget.
Néhány ötlet a fotózáshoz:

  • Viseljétek az utcán munkába, iskolába menet!
  • Vegyétek fel kávészünetben, közös munkahelyi ebédhez, vagy akár a reggeli meetingen! Vonjátok be a főnököt is!
  • Iskolában dolgozol? Mit szólnátok egy Mikulás-sapkás osztályképhez?
  • Készítsetek családi fotót a gyerekekkel együtt!
  • Este edzés vagy színház? Egy szelfi bárhol belefér!

3. Küldjétek SMS-ben a 79-es kódot a 13600-as telefonszámra, így 500 Ft-tal támogatjátok a Démétér Alapítvány munkáját.
Az adományokat a Démétér Ház régi szárnyának felújítására fordítjuk. A háznak ez a része immár 12 éve ad otthont a daganattal küzdő gyerekeknek és szüleiknek. Ez idő alatt több mint 500 család lakott ezekben a szobákban. A régi berendezések elhasználódtak, cserére szorulnak, hiszen az immunhiányos állapotban különösen fontos, hogy a kis betegek megfelelő, higiénikus környezetben gyógyulhassanak. Többek közt asztalokat, székeket, ágyakat, beépített szekrényeket kell vásárolnunk a felújításhoz.
LÉGY RÉSZESE A LEGENDÁNAK! 🎅🎁
Csatlakozz facebook eseményünkhöz, hívd meg rá a barátaidat is!
Legyünk egy napra a 10 000 Mikulás országa a gyermekekért!

Chair.ity kiállítás és jótékonysági aukció a Démétér Ház javára

A Basic Collection a Design Hét programsorozat keretében egy nagyszabású szék upcycling kiállítást és jótékonysági aukciót szervez október 10-én, a Flashback Photo Studióban, melynek bevétele a Démétér Alapítványt illeti. A rendezvényhez számos ismert alkotóművész, prominens személy és cég is csatlakozott.

A Basic Collection egy HoReCa és irodai designbútorokat forgalmazó cég, aki idén már 3. alkalommal vesz részt a Design Hét programsorozatán. A program keretében egy nagyszabású kiállítást és jótékonysági aukciót szervez, mely során 11 neves alkotóművészt kért fel, hogy kínálatából válasszanak egy-egy széket és azokat szabadon értelmezve transzformálják át saját stílusuk szerint, új jelentéstartalommal ruházva fel a használati tárgyakat.

Az alkotók névsora:

• Anna Amélie / Oláh Anna – Textiltervező
• Farkas Tatjana – Szobrász
• Csík Hargi – Grafikus
• Király Tamás – Tetováló
• Kusovszky Bea – Képzőművész, festő
• Gömbös János – Grafikus
• Manna / Dezső Marianna – Tetováló
• Melka Studio – Keramikus, graffiti / streetart művész
• Miss KK – Street art művész
• OST Konzept – Divatmárka
• Pósalaki Anett – Visual artist

A rendezvény a Flashback Photo Studio-ban kerül megrendezésre, ahol október 10-én, 19 órától kezdődően kiállítják az elkészült műalkotásokat és megtekinthetőek lesznek a művészekről készült rövidfilmek is. A székeket egy aukció keretében elárverezik: a Démétér Alapítvány részére rendezett licit során a Basic Collection által felajánlott székek megszerezhetőek, az elért összegek pedig az alapítványt illetik.

Alapítványunk a befolyt összeget régi épületszárnyunk felújítására fordítja majd. Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, regisztrálj a [email protected] email címen!

Az aukció mellett a Basic Collection nagylelkű felajánlásának köszönhetően jótékonysági nyereményjátékot is indítottunk: Adományozz egy tetszőleges összeget a Démétér Alapítvány számlaszámára (10102086-56951900-01001003) október 11-ig, a közleményben „Basic Chair.ity” megjelöléssel – az adományozók között október 14-én 4 db design szék kerül kisorsolásra! (A nyereményjáték szabályzatát itt olvashatod.)

A Démétér Ház kislakói, családjai és munkatársai nevében is köszönjük a nagylelkű támogatást Győrfi Pálnak, a Flashback Photo Studionak, Lobenwein Marcellnek, a LumoConceptnek, Ofner Gergőnek, Orosz Barbarának, R. Szabó Jánosnak, a Startvideonak, a TG Italianonak és Tollner Máténak! További információk a Basic Collection Facebook oldalán.

Videó lejátszása

SZJA 1% felajánlása 3 egyszerű lépésben – Támogasd Te is a Démétér Ház apró lakóinak gyógyulását!

Adó 1%-od nekünk hatalmas segítség ahhoz, hogy berendezhessük a daganattal küzdő gyermekeknek és családjaiknak otthont adó Démétér Ház új épületszárnyát. A konyhával és a nappalival már majdnem kész vagyunk, ám a többi helyiség sajnos még üresen áll. Ahhoz, hogy használatba vehessük ezeket is, óriási szükségünk van most a te adó egyszázalékodra is! Mi a felajánlás menete? Cikkünk három egyszerű lépésben elmagyarázza.

A Démétér Ház 2006 óta segíti a csontvelő-átültetésen átesett gyermekek gyógyulását azáltal, hogy biztosítja a család gyógyító közelségét a beavatkozás körüli nehéz időszakban. A Démétér Ház fenntartása és bővítése támogatói hozzájárulások, kiváltképp az SZJA 1%-ok felajánlása nélkül lehetetlen küldetés volna.

Magyarországon minden magánszemély jogosult személyi jövedelemadója 1%-át egy regisztrált civil szervezet részére, további 1%-át pedig egy technikai számmal rendelkező elismert egyház részére felajánlani. A felajánlás folyamata nagyon egyszerű, ám ezt nem mindenki tudja, ezért sajnos rengeteg támogatástól esik el a Démétér Alapítvány és más civil szervezetek is. Hogy ez ne történhessen meg, az alábbiakban leírjuk, hogyan tudod nekünk a legegyszerűbben felajánlani adód 1%-át.

A felajánlás három egyszerű lépésből áll:

  1. Nyisd meg az online kitölthető Rendelkező Nyilatkozatot ezen a linken keresztül, majd töltsd ki az oldalt adataiddal. A név és adóazonosító jel megadása kötelező, a többi mezőé nem, ám mi örömmel fogadjuk, ha megadod e-mail címedet, hogy később tájékoztathassunk adományod sorsáról és apró lakóink gyógyulásáról.
  2. Az oldal alján található gombra kattintva nyomtasd ki a Rendelkező Nyilatkozatot,
  3. Juttasd el a Rendelkező Nyilatkozatot az adóhatósághoz 2019. május 20-ig az alábbi módok egyikén:
  • postai úton beküldve az adóbevallásod részeként,
  • postai úton beküldve az adóbevallásodtól függetlenül, egy lezárt, névvel és adóazonosító jellel ellátott borítékban,
  • elektronikusan beküldve az Ügyfélkapun keresztül,
  • személyesen leadva a NAV ügyfélszolgálatán,
  • munkáltatódnak átadva (munkáltatói adómegállapítás esetén) egy lezárt, névvel és adóazonosító jellel ellátott borítékban.

Ennyire egyszerű. Akár kész vagy már az adóbevallásoddal, akár nem, akár beadtad már, akár nem, ezzel a három lépéssel május 20-ig bármikor támogathatod, hogy a Démétér Házban lakó, vérképző őssejt-transzplantáción átesett gyermekek családjuk gyógyító közelségében küzdhessék le a betegséget. Neked ez az egy százalék aprónak tűnhet, de nekünk óriási segítség! A felajánlás pedig a cikkünkben ismertetett három lépéssel igazán egyszerű folyamat. A Démétér Ház bátor kis lakói már várják, hogy nekiláss! 🙂 Köszönjük előre is, ha támogatsz minket, és azt is, ha megosztod cikkünket!

Ha maradt még kérdésed 1%-od felajánlásával kapcsolatban, írj nekünk bátran a [email protected] email címre, vagy látogass el az ado1szazalek.com weboldalra, ahol minket is megtalálsz.

Cikkünkben elsősorban a Démétér Alapítvány segítésének módját mutatjuk be, de felelős civilekként maximálisan támogatjuk más szervezetek és egyházak segítését is! A támogatható civil szervezetek listáját ezen a linken, az egyházakét pedig ezen a linken keresztül böngészheted.

Köszönjük, hogy segíted apró lakóink és családjaik küzdelmét!

Videó lejátszása

Lovagi Milán a Démétér Ház szombathelyi jószolgálati nagykövete

Lovagi Milán fantasztikus kezdeményezésével 1 hónap alatt közel 6 millió forintot gyűjtött a Démétér Háznak.

 

A budapesti fotózáson felkértük csupaszív fotósunkat, hogy legyen a Démétér Ház szombathelyi jószolgálati nagykövete. Nagy örömünkre elfogadta a felkérést! Hálásan köszönjük Milán és Teodóra áldozatos munkáját!

 

A kampány természetesen nem áll meg, dübörög tovább. Az 1000 szív a Démétér házért oldalon keresztül tudtok informálódni a fotózások helyszínéről és az időpontokról.

Pár kattintás világításunk korszerűsítéséért

Neked csak néhány kattintás, ám a gyógyuló gyerekeknek hatalmas segítség – szavazz a Démétér Házra a Cherrisk versenyén!

 

Szeretnénk korszerűsíteni a Démétér Ház világítását, meglévő izzóinkat takarékos LED izzókra cserélni. A cserével közel 25.000 Ft-ot tudnánk megspórolni minden hónapban a villanyszámlánkon. A LED izzók 10 éves élettartama alatt ez összesen több mint 2,4 millió Ft megtakarítást jelentene a Háznak és daganattal küzdő kislakóinknak, valamint 27 tonna CO2 kibocsájtás csökkentéssel járulna hozzá a globális felmelegedés elleni harchoz.

 

Segítsd egyszerre a Démétér Ház kislakóinak gyógyulását és környezetünk védelmét!

 

Nem kell mást tenned, mint hogy ránk szavazol ezen az oldalon az Erre szavazok! gomb megnyomásával és e-mail címed megadásával, végül a postafiókodba érkező ellenőrző e-mail megerősítő linkjére kattintasz.

 

Ezzel máris közelebb juttatsz minket ahhoz, hogy a most világításra fordított költségünk egy jelentős részét inkább a Démétér Ház fejlesztésére fordíthassuk, ezzel is növelve kislakóink gyógyulási esélyeit.

 

Szavazatodat előre is hálásan köszönjük!

1000 szív a Démétér Házért – budapesti fotózás támogatóknak

Február 13-án mindenkit szeretettel várunk, aki szeretne csatlakozni az 1000 szív a Démétér Házért budapesti fotózáshoz és adományozáshoz. Támogasd a Démétér Ház fejlesztését és adományodért egy profi fotó készül rólad!

 

A KAMPÁNYRÓL:

Egy csupaszív szombathelyi fotós, Lovagi Milán különleges jótékonysági akcióba fogott. Elhatározta, hogy le fog fotózni 1000 embert, a bevételből pedig Démétér Ház kislakóit segíti: “Szeretnék 1000 embert lefotózni! Mindenkit, aki egy mosolygós szép fekete fehér portré fotóért cserébe egy szabadon választott pénzösszeggel támogatná a kezdeményezést, és ezzel a Démétér ház fejlesztését és működését, ahol a leukémiás gyerekek gyönyörű környezetben a szüleik társaságában tölthetik a gyógyulás hosszú heteit hónapjait”

 

Helyszín: Démétér Ház
Cím: 1097 Budapest, Albert Flórián u. 5-7. 5/C épület
Bejárat: Az új épületszárny felől

 

Készülünk harapnivalóval, üdítővel és egy kis meglepetéssel is nektek.

 

1000 szív a Démétér Házért.
1000 fénykép kislakóink gyógyulásáért.
1000 hála Lovagi Milánnak a kezdeményezésért.
1000 köszönet Nektek, akik támogattok minket.

 

Az influenza járványra való tekintettel, kislakóink védelme érdekében arra kérünk mindenkit, csak teljesen egészségesen gyertek a fotózásra.

 

⏰ Időpont foglalás: http://rcl.ink/1Ti

Mézeskalácsváros Siófok 2018 jótékonysági akció

A Mézeskalácsváros Siófok 2018 jótékonysági akció idei kedvezményezettje egy kislány lett, aki a Démétér Házban gyógyult.

 

Hálájuk jeléül Zsófi szülei úgy döntöttek, hogy az aukció keretében összegyűlt teljes összeget a Démétér Háznak adományozzák. Nagyon köszönjük, hogy segítségükkel bővíthetjük a Démétér Házat és még több családon segíthetünk! 

idn poker slot server thailand
https://mix-parlay.sgp1.cdn.digitaloceanspaces.com/index.html https://siji4d.sgp1.cdn.digitaloceanspaces.com/index.html https://imba-slot.sgp1.cdn.digitaloceanspaces.com/index.html
megasloto