Jó helyre került a támogatás – épül a kertünk!
Fontosnak tartjuk, hogy rendszeresen beszámoljunk a Démétér Ház fejlesztéseiről, hiszen érthető módon az adományozók szeretné tudni, hogy valóban jó helyre került-e a támogatás. Tavaly a Démétér
Fontosnak tartjuk, hogy rendszeresen beszámoljunk a Démétér Ház fejlesztéseiről, hiszen érthető módon az adományozók szeretné tudni, hogy valóban jó helyre került-e a támogatás. Tavaly a Démétér
Adó 1%-ból most kórházi Mesepark épülhet a beteg gyerekeknek – életmentő élményekkel, különleges játékokkal! “Ahogy beléptem az előcsarnokba, percekig szóhoz se jutottam, csak bámultam.” “Majdnem
“Mi nem csak egy lakást akarunk biztosítani a családoknak, hanem azt szeretnénk, ha második otthon legyen a számukra – és ők így is érzik!” Nemrég
3 perc 16 másodperc – mindössze ennyi időbe telik rendelkezni az adó 1%-ról. Igen, lemértük 😁 Sőt, videót is készítettünk róla, ami lépésről lépésre végigvezet
Vasárnap ünnepeltük a Boldogság Világnapját! Fontos kezdeményezést indítottunk útjára ezen a napon – azokért a gyerekekért, akik számára a boldogság életmentő! Ők azok, akik súlyos
“Mi lehetne jobb apropó hogy írjak nektek, hiszen ma van a Rákellenes világnap, és a kisfiunk születésnapja – az egyik…” – írta ma reggel Pistike
Kívánságlistánk segítségével ősszel nagyon sok támogatás érkezett Jótündéreinktől! A kert most téli álmot alszik, de addig is elmeséljük, mi mindennel haladtak eddig szorgos kertépítőink! A
A 2021-es év régóta tervezett álmaink megvalósulását hozta el – éppen a 15. születésnapunkon! 🥳 Ebben az évben visszaemlékeztünk a Démétér Ház alapítására, az első
Egy szép tarka pillangó mindenkit jobb kedvre derít és mosolyt csal a gyerekek arcára Ezért neveztük el róla a Démétér Ház egyik barátságos kis szobáját!
Ezen a nyáron rengeteg izgalmas és örömteli dolog történt a Démétér Háznál, amit szeretnénk elmesélni! Micimackó és Thomas a fürdőben! Hála Jótündéreinknek, akik minden kívánságunkat
Az idei Swimathon kampány keretében 18 Nagykövetünk közel 1700 km-t úszott, futott, lovagolt, bringázott egy hónap alatt azért, hogy a Démétér Ház kertje megújulhasson! Izgatottan
A hónapokig tartó kórházi bezártság után a Démétér Ház kis lakói szívesen játszanak a kertben. A szabadtéri mozgás elengedhetetlen a testi-lelki felépülésükhöz. Most azonban szomorú
TÁMOGATÁSODDAL OTTHONT ADHATSZ A GYÓGYULÁSHOZ!
Démétér Alapítvány | [email protected]
Adószámunk: 18256110-1-43 | ÚJ Számlaszámunk: 11600006-00000001-98910671
Kislakóink számítanak rád. Nézd meg, mi most nekik a legnagyobb segítség:
A Démétér Alapítvány a vérképző őssejt-transzplantáción átesett gyermekek gyógyulásában nyújt hatékony segítséget. Biztosítja a család gyógyító közelségét a beavatkozás körüli nehéz időszakban.
Ne maradj le a Démétér Ház híreiről és felhívásairól − életeket menthetsz vele. Kövesd kis hőseink gyógyulását és a ház mindennapjait e-mail hírleveleinken keresztül és Facebookon is!
Sedlák Gabriella
programigazgató
+36706217711 [email protected] [email protected]